A WHO szerint világszerte minden tizedik ember elkaphatta már a fertőzést

A szakértői becslések szerint világszerte körülbelül minden tizedik ember elkaphatta már a koronavírus-fertőzést – közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója hétfőn Genfben.

Michael Ryan arról számolt be, hogy a számok jelentősen eltérnek a városi és a vidéki környezetben élők, a különböző embercsoportok esetében, azonban az eredmény mindenképp azt jelenti, hogy a világ 7,6 milliárd fő körüli lakosságának túlnyomó többsége továbbra is kockázatnak van kitéve.

Ez a becslés, miszerint már mintegy 760 millió ember elkaphatta a koronavírust, messze felülmúlja az eddig igazolt fertőzéses esetek 35 milliós számát. Szakértők régóta figyelmeztetnek arra, hogy a hivatalosan regisztrált adatoknál lényegesen magasabbak lehetnek a valós számok.

Eközben az Egyesült Államok kormányának képviselője ismét a WHO reformját sürgette, és Kínára utalva elfogadhatatlannak nevezte az egyik tagállam azon hibáját, hogy nem közöl időben pontos és teljes körű adatokat a járványkitörésekről.

Brett Giroir, az amerikai egészségügyi minisztérium vírustesztelésekért felelős miniszterhelyettese az Európai Unióhoz és Ausztráliához hasonlóan arra szólította fel a szervezetet, hogy küldjön nemzetközi szakértői csoportot Kínába az új típusú koronavírus eredetének felderítésére.

Forrás: hirado.hu