Alkoholizmus Ukrajnában

Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a Földön mintegy 1,34 milliárd ember fogyaszt rendszeresen egészségére veszélyes mennyiségben alkoholt.

Az alkoholt fogyasztók többsége, 59,1%-a 15 és 39 év közötti, 76,7%-uk férfi.

A kutatáshoz szükséges anyagot 2020-ban gyűjtötték össze a tudósok, a projektben részt vett 205 ENSZ-tagország.

A kutatásból az is kiderült, hogy míg egy idős ember kedve olykor javult kis mennyiségű alkoholtól, addig a fiatal, tinédzserkorúak hangulatára mindig negatívan hatott az alkohol.

A legújabb statisztikai adatok szerint a 15 év felettiek évente mintegy 8,6 liter alkoholt fogyasztanak Ukrajnában.

Egy 2021-es felmérés szerint az országban a legnépszerűbb alkoholos ital a bor és a sör, melyet a vodka, a konyak, a házi bor, a pezsgő, a habzóbor, a whisky és az almabor követ a sorban.

Nyugat- és Közép-Ukrajnában a legnépszerűbb ital a bor, míg a keleti régiókban inkább a vodkát részesítik előnyben.

Az ENSZ adatai szerint Ukrajnában a 14 és 18 év közötti gyerekek 40 százaléka rendszeresen fogyaszt alkoholt.  Az Egészségügyi Világszervezet szerint 2018-ban Ukrajna a gyermekek alkoholizmusának mértékét tekintve az első helyen állt a világon.

Az alkohol naponta mintegy 40 ember halálát okozza. Csak Donyeck megyében évente mintegy 6 000 ember halálát alkoholmérgezés okozza.

Novini Zakarpattya/Kárpátalja.ma

Nyitókép: Illusztráció