Ásványi anyagok, amik serkentik az anyagcserét

Természetesen néhány táplálékkiegészítő tabletta bevételétől nem várhatjuk ugyanazt a megnövekedett kalóriaégetést, mint egy aerobikórától. Az viszont igaz, hogy vannak olyan ásványi anyagok, amelyeket ha beviszünk a szervezetünkbe, bizonyítottak képesek serkenteni az anyagcserénket.

CLA

A CLA, vagy más néven konjugált linolsav olyan egészséges zsírsav, amely a húsban és tejtermékekben található, és duplán hatékony, ha fogyni akarunk, ugyanis egyszerre segít a zsírégetésben és az izomépítésben is. Fontos tudni, hogy éppen emiatt kilókban nem annyira lesz mérhető a változás, hiszen az izom nehezebb, mint a zsír, ugyanakkor látványban mindenképpen észrevehető. Persze csak akkor, ha mozgunk mellé, hiszen önmagában a CLA sem fogyaszt, viszont ha rendszeres sport mellett naponta 3,2 grammnyi mennyiséget beviszünk belőle, akkor hatásos.

Cink

Még egy kiegyensúlyozott diétánál is előfordulhat, hogy kimarad belőle néhány fontos tápanyag – például a cink. Ennek az lehet az egyik oka, hogy bizonyos ásványi anyagok, mint a vas, a kalcium vagy a foszfor befolyásolhatják a cink felszívódását. Nem kell belőle sok, de az a kevés, ami kell, létfontosságú, mert szükség van rá a tiroid nevű hormon újratermelődéséhez, ami hatással van az anyagcserére. Nőknek napi nyolc, férfiaknak napi tizenegy miligrammnyit kellene bevinni ahhoz, hogy megfelelően működjenek az anyagcsere-folyamataik. Sok cink van az osztrigában, a szezámmagban és a marhahúsban is, de némi pótlás is jól jöhet tabletta formájában.

Katekin

A teában, különösen a zöld teában bőven van a katekin nevű természetes élénkítőből, amely felpörgeti a sejtanyagcserét, így az egész testet nagyobb mértékű energiafelhasználásra készteti. Emiatt fogyni is lehet tőle, de persze csodára ne számítsunk. Azt mindenesetre egy kutatás is bebizonyította, hogy azoknak, akik legalább két csésze zöld teát isznak naponta, alacsonyabb a testzsírszázalékuk, és laposabb a hasuk is.

Szelén

Ebből az ásványi anyagból sem kell sok, napi 55-70 mikrogramm elegendő, viszont nagyon fontos az egészséges anyagcsere és testsúly szempontjából, mert segít abban, hogy a pajzsmirigyünk egészséges maradjon, és megfelelő módon termelje a szükséges hormonokat. Sok szelén van a brazil dióban, a tengeri halakban, a bárány- és pulykahúsban is.

Forrás: hazipatika.com