Az ukrán kormány betiltotta az orosz vakcinát

Szerző: | 2021.02.10., 21:21 | Egészség

Forrás: koronavirus.gov.hu

Az ukrán kormány szerda este hivatalos oldalán közzétett határozatában megtiltotta mindenfajta, Oroszországban kifejlesztett vagy gyártott koronavírus elleni vakcina és más immunbiológiai gyógyszer bejegyzését, illetve használatát Ukrajna területén.

Andrij Szlavuckij, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) egészségügyi programmenedzsere szerdán az egyik ukrán tévécsatornának nyilatkozva elmondta, hogy Ukrajnában a hónap közepén kezdődhetnek el várhatóan a koronavírus elleni oltások és a tervek szerint a jövő év első negyedéig a lakosság mintegy felét beoltanák. Szavai szerint ez egy ambiciózus terv, és ha még tudnak gyorsítani rajta, az örvendetes lesz. Kitért arra, hogy Ukrajna a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül 16 millió dózis vakcina érkezésére számít, ami nyolcmillió ember, a lakosság húsz százalékának beoltására elegendő. Hozzátette, hogy ebből az első oltóanyag-szállítmánynak, 117 ezer dózisnak napokon belül meg kell érkeznie a Pfizer vállalattól.

Ihor Kuzin, az egészségügyi minisztérium népegészségügyi központjának vezetője szintén egy tévéműsorban kijelentette, hogy valószínűleg az ukránok nem választhatják meg, milyen védőoltást kapnak, mert a szállítmányok folyamatosan fognak érkezni, és a különböző rizikócsoportokba tartozók beoltása is folyamatosan fog zajlani. Ukrajnában első körben az egészségügyi alkalmazottakat, valamint az időseket és a krónikus betegeket tervezik beoltani, utánuk a hadsereg és a rendvédelmi szervek tagjai következnek.

Forrás: mti.hu

Pin It on Pinterest

Share This