Egyedülálló műtétet hajtottak végre egy 4 éves kisfiún Munkácson

Egyedülálló műtétet hajtottak végre a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórházban. Erről Miroszlav Bileckij, Kárpátalja kormányzója számolt be március 7-én.

A közlemény szerint a 4 éves Mihajlónál neuroblasztómát (az idegszövet rosszindulatú daganata) diagnosztizáltak. Tavaly nyár végén került az egészségügyi intézménybe mellhártyagyulladás gyanújával. Az orvosok az első vizsgálatok során már súlyos betegségre gyanakodtak, a további vizsgálatok pedig megerősítették, hogy a kisfiúnak rákos megbetegedése van.

Mihajlo állapota napról napra rosszabbodott. A daganat a mellkas és a gerinc közelében alakult ki, mely nyomta a szívét, a tüdejét, és akadályozta a légzését. A gyógyulási esély nagyon kevés volt.

A gyermek egy hónapot töltött az intenzív osztályon, lélegeztetőgépen. Ebben a szakaszban az orvosok több kemoterápiás kezelést végeztek el. Ez lehetővé tette a daganat jelentős zsugorodását és eltávolítását. A beavatkozás bonyolultságát az jelentette, hogy a rosszindulatú daganat egyszerre több szerv között helyezkedett el. Az orvosok sikeres műtétet hajtottak végre.

Jelenleg Mihajlo további kemoterápiás kezelésen vesz részt.

Kárpátalja.ma