Egyszerű házi praktikák szédülés ellen

Számos házi praktika létezik szédülés ellen. A gyömbér például segít, és az is, ha nem túl forró vízben zuhanyozunk vagy fürdünk. De vannak még más hasznos praktikák is – ezeket szedtük össze cikkünkben.

Aki szédülésre, ájulásra hajlamos, annak mindenképpen érdemes alaposan kivizsgáltatnia magát, hiszen akár komoly egészségügyi probléma is állhat a háttérben. Egyes gyógyszereknek szintén lehet ilyen hatásuk, és a túlzott megerőltetéstől is szédülhetünk, összeeshetünk. Amennyiben szakember segítségével kizártunk minden súlyosabb mögöttes okot, néhány házi praktikával is megpróbálkozhatunk állapotunk javítása érdekében – a The Healthy gyűjtéséből válogattunk.  

Evés előtt igyunk egy pohár vizet

Előfordulhat, hogy evés után leesik a vérnyomásunk, ami szédüléssel jár – ezt a kifejezetten kellemetlen állapotot postprandiális hipotenziónak nevezik. Egy 2015-ös tanulmányból azonban kiderült, hogy ha étkezés előtt 15 perccel megiszunk egy pohár vizet, az segíthet. A kutatásba 12 személyt vontak be, akik már a 60-as éveikben jártak.

Kerüljük a forró vizes fürdőt, zuhanyzást

Egyensúlyunk megőrzése érdekében, ha lehet, a forró víz helyett inkább a langyos vagy hideg vizet részesítsük előnyben zuhanyzáskor, fürdéskor. Dr. Tania Elliott, a New York-i NYU Langone Health munkatársa szerint ez azért fontos, mert a hő kitágítja az ereket, ami vérnyomáscsökkenéshez vezethet, a vérnyomáscsökkenés pedig szédülést okozhat.

Fogyasszunk gyömbért

A mozgási ingerek által kiváltott utazási betegség egyik tipikus tünete a szédülés, amelyen azonban egy kutatás szerint a gyömbér sokat segíthet. A vizsgálatba utazási betegségben szenvedő embereket vontak be. Az alanyok fele gyömbértartalmú étrend-kiegészítőt kapott, a többiek pedig placebo tablettát. Ezt követően, hogy előidézzék az utazási betegségre jellemző szimptómákat, a szakemberek egy speciális szerkezetbe ültették a résztvevőket, majd megpörgették őket. Azoknál, akik gyömbért fogyasztottak, sokkal elviselhetőbbek voltak a tünetek, így a szédülés is, míg a csoport másik része jobban szenvedett.

Együnk teljes kiőrlésű gabonaféléket

A Harvard Heart Letter szerint az olyan ételek, amik bővelkednek gyorsan felszívódó szénhidrátokban (például a fehér rizs vagy a burgonya), vagy finomított lisztet, cukrot tartalmaznak, hirtelen vércukorszint-emelkedéshez, majd -csökkenéshez vezethetnek, ami szédülést eredményezhet. Azért, hogy ezt elkerüljük, igyekezzünk magas rosttartalmú ételeket (hüvelyesek, teljes kiőrlésű gabonafélék), illetve sovány, fehérjedús húsokat (csirke, hal) fogyasztani. Ezek ugyanis optimalizálják a vércukorszintet.

Maradjunk hidratáltak

Előfordult már velünk, hogy amikor felálltunk, szédülni kezdtünk? A jelenséget ortosztatikus hipotóniának nevezik: a hirtelen helyváltoztatás miatt leesik a vérnyomás, és ilyenkor nemcsak szédülés, de ájulás is jelentkezhet. Mivel gyakran a dehidratációhoz, vagyis a kiszáradáshoz köthető, mindig figyeljünk arra, hogy elég folyadékot – lehetőleg vizet – igyunk, főleg akkor, ha nagyon meleg az idő, betegek vagyunk, esetleg éppen sportolunk.

Találjunk egy fókuszpontot

Amikor elkezd forogni velünk a világ, próbáljunk meg a környezetünkben kiszúrni egy fókuszpontot, amire koncentrálhatunk – ez segíthet visszanyerni az egyensúlyunkat. Ez lehet egy bútordarab, egy fa, egy parkoló autó vagy egy épület ablaka is.

Forrás: HáziPatika.com