Fogyatékkal élőket segítő intézmények Kárpátalján

A gyermek olyan, mint egy pillangó a szélben. Néhány magasabbra tud repülni, mint mások, de mindegyik a legjobb tudása szerint repül. Miért is hasonlítanád össze őket? Mindegyik más. Mindegyik különleges. Mindegyik gyönyörű.”

A fenti idézet áll az Élim Hetyeni Napközi Otthon egyik falán, mely az évek alatt jelmondattá nőtte ki magát. Cseresznye Erzsébetet, az intézmény programigazgatóját kérdeztük arról, honnan indult a történetük, hol tartanak most, illetve mik a terveik a jövőre nézve.

Nehéz indulás

Az Élim épülete egykor egy cseh laktanya volt. A Magyar Állami Kincstártól vásárolta meg a Hetyeni Református Egyházközség, amit a szovjet rendszer ezek után eltulajdonított, 2006-ban visszavásárolta az egyházközség ekkor már elhanyagolt, lepusztult volt.

– Volt egy épületünk, volt romos udvarunk, és akkor elkezdtünk gondolkodni, hogy mit is kezdhetnénk vele. Kárpátalján a református egyház keretein belül működött a Nagydobronyi Árvaház, és úgy gondoltuk, itt lehetne egy napközi otthon a fogyatékkal élők számára. Aztán jött a felújítási folyamat, elkezdtük pályázni és sikert értünk el. Vannak testvérgyülekezeteink, akik szintén besegítettek, és néhány év alatt Isten kegyelméből sikerült felújítani az egész épületet, és rendbe rakni az udvart. 2012-re lett kész, szeptember 1-én nyitotta meg kapuit az Élim Napközi Otthon – mesélte Cseresznye Erzsébet.

Eleinte 5-6 gyereket tudott fogadni az intézmény önkéntesek bevonásával, heti egy alkalommal. Kis idő múlva szünetet kellett tartaniuk, mivel kimerültek az anyagi erőforrásaik. 2013 szeptemberében indultak újra hetente három, 2014 januárjától heti öt napban.  A koronavírus-járvány miatt 2020 március közepétől július végéig zárva tartott az intézmény.

Fotó: Kárpátalja.ma

Mindennapok és személyes inspiráció

A központnak jelenleg tíz munkatársa van, közülük két diplomás pedagógus és két pedagógussegéd. Ők számos magyarországi és hollandiai előadáson részt vettek már. Rajtuk kívül van szakács, karbantartó és udvari munkások is.

Jelenleg az Élim Hetyeni Napközi Otthon egy új étkezővel bővült. Az intézménybe 27 fogyatékkal élő jár. A legkisebb ötéves, a legidősebb pedig közel negyven. Egy csoportba egyszerre 5-6 sérült jár. A program a környező falvak fogyatékkal élő gyerekeit öleli fel, mint például Beregszász, Gut, Kisbégány, Nagybégány, Déda, Bótrágy, Kaszony és Csonkapapi. Ezekre a helyekre tanítási napokon menetrend szerinti buszjárat indul.

A gyerekek, elmondásuk szerint, azért szeretnek itt lenni, mert itt senki nem bélyegzi őket meg, játékosan tanulhatnak és hasonló helyzetű barátokra lelhetnek.

– Elvállaltam egy feladatot, amit csinálni kell. Látom a szükségességét minden nap. Ha néha kicsit megfáradunk, valami miatt elszomorodunk, az még nem ok arra, hogy mindent feladjunk. Tennünk kell a dolgunkat, mert az Úristen ezt bízta ránk! – mondta a mindennapok motivációjáról Cseresznye Erzsébet.

Orosz Veronika

Kárpátalja.ma