koronavírus oltás gyermek

Megkezdték a 12–17 év közöttiek oltását Kárpátalján

Engedélyezte Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma a 12–17 év közötti kiskorúak koronavírus elleni oltását. A vakcina felvételének egyetlen feltétele az összes kötelező oltás megléte – közölte Miroszlav Bilecki, a Kárpátaljai Állami Megyei Adminisztráció (ODA Zakarpattya) első helyettese.

A közlemény szerint a 12 évesnél idősebb kiskorúakat Pfizer BioNTech és Comirnaty vakcinákkal olthatják. Az oltást ugyanolyan feltételek mellett vehetik fel, mint a felnőttek esetében, vagyis két oltás között 21–28 napnak kell eltelnie.

Miroszlav Bilecki kijelentette, hogy az oltás előtt dokumentumokkal kell bizonyítani a kötelező oltások meglétét.

Eddig a Comirnaty hatásosnak és biztonságosnak bizonyult a vizsgálatok során, Amerikában a 12–18 éves korosztályban 93%-ban hatásosnak bizonyult a Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Centers for Disease Control and Prevention) vizsgálata szerint. A legtöbb országbak a 12 év felettieket Pfizerrel oltják.

Az első helyettes elmondása szerint Kárpátalján eddig 1166-an kapták meg az oltást, amiből 109-en 12 és 15 év közöttiek voltak. 68-an már teljes oltottságot szerzett. A 16–17 évesek között a legaktívabb a vakcinálás, körükben 583-an vették fel a védőoltást, 406-an pedig már teljes védettséget szereztek.

PMG/Kárpátalja.ma