Romló memória: mi állhat a háttérben?

A kor előre haladtával voltaképp természetes jelenség, ha romlik kicsit a memória. Azonban nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy több betegség tünete is lehet, ha nem emlékszünk nevekre, helyszínekre, dátumokra.

A memóriagondok általában 65 év felett jelentkeznek, de a kezdeti tünetek már 40 éves kor felett is megjelenhetnek. 29 éves olvasónk memóriaproblémákra panaszkodik, ebben az életkorban azonban meglehetősen ritka, hogy komolyabb betegség állna a háttérben.

Mi okozhat memóriaromlást?

Ha olyan dolgokat felejtünk el, amik a mindennapok során nem okoztak gondot, mint egy étel receptjét, vagy felcseréljük a szavakat, akkor érdemes sorra venni, mi okozhatja ezeket a problémákat.

Gyakori memóriaromboló, az Alzheimer-kór

Az Alzheimer-kór elsősorban a 65 év felettiek betegsége. Ilyenkor a betegek eleinte csak feledékenynek tűnnek, azonban később a rövid távú és hosszú távú memória is sérül. Gyakran előfordul, hogy a beteg rosszul tájékozódik, nem tud felidézni korábban elismételt információkat, de könnyen lehet, hogy bizonyos szavakra sem emlékszik, melyek rendkívül megnehezíthetik a mindennapokat. Mozdulataik esetlenné válnak, a beteg zavarttá, kedvetlenné válik, de az ingerlékenység vagy agresszív viselkedés sem ritka.

Az Alzheimer-kór voltaképp a személyiség szétesését jelenti, mely során az értelem lassú halála következik be. A betegség okai ismeretlenek, ezért az nem gyógyítható, de a tünetek lassíthatóak.

Stressz és depresszió is okozhat ilyen jellegű tüneteket

A túlterheltség, a stressz és a depresszió is okozhat memóriazavarokat. A stressz esetében koncentrációs zavarok képében jelentkezik a probléma, gyakran előfordul, hogy például beszélgetés közben egyszerűen nem emlékszünk hol tartottunk. A stressz mindenki életében jelen van, de ha a fent említett jel mellett gyomorgörcsök, alvászavarok, idegesség, túlterheltség érzése vagy állandó betegeskedés is jelentkezik, akkor a stressz túlzottan eluralkodott az életünkön, és ideje pihenni, relaxálni kicsit.

Ha depresszióról van szó, akkor a gondolkodás lelassul, figyelemzavaros, és feledékeny lesz a beteg. Gyakori tünet a motivációvesztés is, a beteg voltaképp az ágyból sem akar felkelni, legszívesebben a négy fal között maradna. Szomorúnak, gondterheltnek érzi magát, egész testében érzi a szorongást. Emellett az egyik leggyakoribb tünet az alvászavar, ami állandó fáradtságot szül. Ha ezeket a tüneteket észleljük, érdemes azonnal orvoshoz fordulni!

Belgyógyászati vagy anyagcserezavarok a háttérben

A testünk néha egészen meglepő módon jelzi, hogy valami nincs rendben. Vannak olyan anyagcserezavarok, illetve belgyógyászati problémák, melyek a memória romlásával jelzik a problémát. A B12-vitamin hiánya a memóriazavarok, csökkent kognitív képességek mellett sárgás bőrrel, vérszegénységgel, gyengeséggel, fáradtsággal, zsibbadással, ízlelés elvesztésével jelez.

A pajzsmirigy alulműködése is állhat a memóriagondok hátterében, ugyanis a betegség egyik tünete a romló memória és a szellemi működés hanyatlása. Emellett száraz bőr, hideg végtagok, ödémák kialakulása, csökkent libidó, székrekedés és hízás is van a tünetek között.

Neurológiai problémák is okozhatnak memóriaromlást

Súlyosabb esetben agydaganat is állhat a háttérben, ám itt sokkal több tünettel is számolni kell. Az agyrák egyik jellegzetes tünete ugyanis a memóriazavar és az emlékezőtehetség változása, ám emellett erős fejfájással, görcsrohamokkal végtagzsibbadással, hallás -és látásbeli problémákkal is számolni kell. Nagyban függ a daganat helyétől és méretétől is, hogy milyen tünetekkel kell számolni. Az agydaganatnak tehát rengeteg tünete lehet, ám ha más panaszaink is vannak a romló memórián kívül, akkor érdemes felkeresni egy orvost.

Forrás: HáziPatika.com