Sztepanov: kétszeresen elmaradtunk az eredeti oltási tervtől

Szerző: | 2021.03.28., 13:48 | Egészség

Forrás: portfolio.hu

Ukrajnában továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése, vasárnapra is csaknem 12 ezer új beteget regisztráltak egy nap alatt, megint nagyon sokan, több mint ötezren kerültek kórházba, és a járvány kezdete óta elhunytak száma már megközelítette a 32 ezret.

A híradások beszámoltak arról, hogy az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben egy kórház előtt szombaton több mint húsz mentőautó torlódott fel olyan koronavírusos betegekkel, akik oxigéntámogatásra szorulnak. Az UNIAN jelentése szerint a kórtermekben már minden ágy foglalt volt, a betegek számára az étkezőben állítottak fel pótágyakat. Vitalij Klicsko kijevi polgármester tájékoztatása szerint szombaton több mint ötszáz koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba a fővárosban.    

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy a koronavírus brit mutációja már egész Ukrajnában elterjedt, és ez okozza a magas elhalálozási arányt, illetve a betegek számának “kiugrását”. Közölte, hogy  most 306 600 kórházi ágyat foglalnak el Covid-betegek az országban, míg ez novemberben legfeljebb harmincezer volt.

Az oltási kampányt illetően a miniszter kijelentette, hogy csaknem kétszeresen vannak elmaradva a tervtől. Ennek fő oka szerinte, hogy rossz szervezés miatt késlekednek az oltópontok megnyitásával. Kifejtette, hogy már 23 ilyen pontnak kellene működnie az országban, de még csupán négy nyílt meg.  

A tárcavezető vasárnap a Facebookon közölte, hogy eddig Ukrajnában 196 879-en kapták meg a koronavírus elleni védőoltást, közülük szombaton 4616-an.

Forrás: mti.hu

Pin It on Pinterest

Share This