Ukrajna elérte a koronavírus-járvány csúcsát

Szerző: | 2021.04.15., 16:17 | Egészség

Forrás: TSN

Ukrajna elérte a koronavírus-járvány csúcsát – közölte az UNIAN hírügynökség, Roman Rodina, az Ukrán Egészségügyi Minisztérium Népegészségügyi Központjának főigazgatójára hivatkozva. A szakember elmondása szerint 2020 márciusától az év végéig közel egymillió koronavírusos megbetegedést regisztráltak Ukrajnában, míg 2021 három és fél hónapja alatt 808 ezer személynél mutatták ki a vírust. „Vagyis a betegség előfordulása háromszor magasabb” – mondta Rodina.

A tavalyi évben a 70 év fölötti lakosság körében 90 ezer koronavírusos megbetegedést regisztráltak, míg 2021 első három hónapjában ez a szám 95 ezer. A főigazgató elmondása szerint 2020-ban a koronavírusban elhunytak aránya 1,7%, míg ez a mutató 2021-ben már 2,3%. „Ez azt mutatja, hogy 2021-ben a COVID-19 betegség terjedése és lefolyása sokkal intenzívebb, ami együtt jár az ez év januárjában kimutatott új törzsek terjedésével.”

A Népegészségügyi Központ közleménye szerint a koronavírus brit mutánsát Ukrajna 21 megyéjében mutatták ki, míg a vírus dél-afrikai verzióját eddig Poltava megyében azonosították.

„A napi adatok elemzése alapján kijelenthetjük, hogy a megbetegedések száma elérte a csúcspontot. A regisztrált betegek száma csökkenni kezdett, különösen Ukrajna nyugati részén, míg a „vörös” zónák inkább az ország keleti felében koncentrálódnak” – összegzett Rodina.

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This