Ukrajna több mint 30 millió adag koronavírus elleni védőoltásra számíthat

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter a szerdai kormányülésen bejelentette, hogy 32 millió adag koronavírus elleni vakcina érkezhet az országba – közölte az UNIAN hírügynökség.

Az egészségügyi miniszter szerint Ukrajna már több vakcinagyártó vállalattal is megállapodott. Az oltóanyagok Ukrajnába történő szállításáról szóló szerződéskötések a tavasz végére lezárulhatnak.

Ami a konkrét gyártókat illeti:

Novavax – 10 millió adag vakcina, szállítása 2021 júliusában kezdődik meg;

Covishield – 3 millió adag vakcina, ebből 500 ezret már felhasználtak, 1,5 millió adagot április–május folyamán szállítanak;

Sivovac – 2 millió adag vakcina, 215 ezer adag már az országban van;

Pfizer – 10 millió adag vakcina, szállítása az év folyamán várható;

COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül Ukrajnának 8 millió dózis, különböző gyártású vakcinát hagytak eddig jóvá.

Az egészségügyi miniszter mindazonáltal azt is kijelentette a kormányülésen: ahhoz, hogy az év végéig a felnőtt lakosság 70 százaléka védetté váljon az országban, havonta hatmillió oltást kell elvégezni, azaz naponta 270 ezret. Szerinte ez nem lehetetlen, de be kell vonni az oltási kampányba az „államirányítás minden szintjét”.

Előző nap ugyanakkor alig több mint 15 és fél ezren kapták meg a védőoltást az országban, a kampány február 24-i kezdete óta pedig Ukrajnában még csupán 320 263-an az oltás első dózisát, és csak ketten a másodikat is.

Kárpátalja.ma