26 ezer gyerek nyaralhat a balatoni Erzsébet-táborokban

Közel 26 ezer gyerek nyaralhat idén a balatoni Erzsébet-táborokban Fonyódligeten és Zánkán – jelentette be Novák Katalin kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúsági- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hozzátette: további 50 ezer gyereknek biztosítják azt a lehetőséget, hogy lakóhelyéhez közel, napközis táborokban vegyen részt.
Az idén már a hatodik szezon kezdődik meg, és vasárnap már el is indult 2400 gyerekkel az első turnus – mondta.
Ugyanakkor hamarosan megkezdik a Fonyódligeti és a Zánkai Tábor teljes felújítását, így 2020-tól, immár 60 ezer gyerek nyaralhat majd a Balatonnál. Nemcsak belföldiek, de a határon túl élők is – mondta Novák Katalin.
A politikus a Kossuth Rádió keddi, 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy tíz héten keresztül zajlanak a táborok, amelyekért a szülőknek jelképes összeget, ezer forintot kell fizetniük, és azt is levásárolhatják a gyerekek.
Szintén jelképes összegbe, napi 100 forintba kerülnek a napközis táborok. Ugyanakkor a táboroztatásnál szociális alapon nem tesznek különbséget a gyerekek között. Erre külön programja létezik az igen sokrétű Erzsébet-programnak – tette hozzá.
Arról is szólt, hogy a bölcsődék és az óvodák összevonásokkal oldják meg a gyerekek felügyeletét.