Jourová

Az EU 6 millió eurót szán az ukrajnai újságírók támogatására

Az Európai Bizottság 6 millió eurót szán az ukrajnai újságírók támogatására – jelentette ki Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésen.

Jourová a sajtószabadság világnapja alkalmából elmondott beszédében emlékeztetett:

„az ukrajnai háborúról tudósító újságírók életüket kockáztatják, hogy tájékoztassanak, beszámolnak az orosz agresszióról, és nem azt mutatják be, amit az oroszok akarnak, hogy lássunk.”

Éppen ezért – tette hozzá – ki kell állnunk az igazságkeresők mellett, prioritásunk hogy az újságírók biztonságát garantáljuk.

A biztos hozzátette: az EU-n belül is felmerülnek kockázatok az újságírók biztonságával kapcsolatban, ezért a bizottság múlt évben olyan intézkedéseket javasolt, amelyekkel a tagállamok fokozhatják az újságírók biztonságát, mind az interneten, mind fizikailag.

Az ajánlás többek között jogi, pszichológiai tanácsadást szorgalmaz a fenyegetésekkel szembesülő újságírók számára. Jourová felhívta továbbá a figyelmet a bizottság múlt héten beterjesztett javaslatára, amely fellépést sürget az újságírókkal és a jogvédőkkel szembeni visszaélésszerű, a közéleti részvételt akadályozó perekkel szemben.

„Közös garanciákat kell kialakítani a médiapluralizmus és a szerkesztői függetlenség megőrzése érdekében”

– húzta alá.

Forrás: MTI

Nyitókép: korábbi felvétel, MTI/EPA pool/Olivier Hoslet