Faeser: naponta menekültek ezrei térnek haza Ukrajnába

Nap mint nap menekültek ezrei térnek haza az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnába – mondta a német szövetségi belügyminiszter egy pénteki interjúban.

Nancy Faeser az ntv hírtelevíziónak elmondta, hogy meredeken csökken a Németországba érkező ukrán háborús menekültek száma – a hatóságok a márciusi napi tizenötezer ezer után napi kétezer menekültet regisztrálnak –, és sokan már vissza is tértek hazájukba.

Hozzátette: az orosz támadás képei félelmetesek, de a harcok az ország keleti részére koncentrálódnak, és érthető, hogy visszatérnek emberek, például nők, akik a hadseregbe bevonult felnőtt fiaikat hagyták hátra.

Mint mondta:

A német kormány tudomása szerint Lengyelországból naponta csaknem húszezer menekült tér vissza Ukrajnába.

Tudjuk, hogy közülük sokan korábban Németországban voltak” – emelte ki Nancy Faeser.

A miniszter elmondta, hogy a határőrizetért felelős szövetségi rendőrség eddig 390 ezer ukrajnai háborús menekültet vett nyilvántartásba. Kiemelte, hogy a menekültek tényleges száma jóval nagyobb lehet, mert csak a csoportosan, szervezetten, vonattal érkezőket regisztrálják, a saját autójukkal vagy más módon érkező ukránok pedig nem kerülnek be a menekültügyi nyilvántartásba.

Rámutatott, hogy a biometrikus útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárok 90 napig vízum nélkül tartózkodhatnak Németországban, és csak utána kell menedékjogot kérniük. Addig maguk dönthetik el, hogy hová mennek, és az állami segítség helyett fordulhatnak rokonokhoz, barátokhoz, menekülteket segítő önkéntesekhez.

Ugyanakkor a szociális támogatás, a közpénzből finanszírozott ellátás és elhelyezés feltétele a menekültügyi regisztráció, és a szövetségi kormány igyekszik is előmozdítani a folyamatot, legfőbb célja, hogy minden menekültről készüljön fényképet és ujjnyomatot is tartalmazó regisztráció – mondta a német belügyminiszter.

Nyitókép: Henning Schacht

MTI