Fogolycsere: súlyosan sérült és beteg ukrán katonák tértek haza

Újabb fogolycserét hajtott végre június 20-án Oroszország és Ukrajna. Ezúttal súlyosan sérült vagy súlyos betegséggel küzdő ukrán védők szabadultak ki az orosz fogságból – tudatta a Hadifoglyok Kezeléséért Felelős Koordinációs Főparancsnokság.

A közlemény szerint a haditengerészet, a szárazföldi erők, a területvédelmi erők, a légideszant rohamcsapatok, a határőrség, valamint a Nemzeti Gárda több tagja tért haza. A védők között vannak olyanok is, akik 2022 óta voltak orosz fogságban.

„A ma szabadon engedett összes védőnek sérülése vagy súlyos betegsége van: epilepszia, magas vérnyomás, szívbetegség, látásproblémák, mozgásszervi vagy krónikus emésztőrendszeri megbetegedések. Sokaknál súlyveszteséget diagnosztizáltak”

– írták.

A hazatért védőket egészségügyi intézménybe szállítják a szükséges vizsgálatok, valamint a további kezelések és rehabilitációk céljából. Mindannyian anyagi kárpótlást kapnak a fogságban töltött időre.

A főparancsnokság bejegyzésében azt írta, hogy a szabadon engedett személyek pontos számát a fogolycsere utolsó szakaszának befejezése után fogják bejelenteni.

Dmitro Lubinec, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának emberi jogi biztosa szerint a legidősebb szabadon engedett személy 60 éves.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejegyzésében azt közölte, hogy a hazatérő katonák Mariupolból, valamint Csernyihiv, Donyeck, Harkiv, Luhanszk, Herszon és Zaporizzsja megyékből származnak. „Azon dolgozunk, hogy a cserék mindaddig folytatódjanak, amíg mindenkit vissza nem kapunk” – írta az elnök.

Kárpátalja.ma

Nyitókép forrása: Hadifoglyok Kezeléséért Felelős Koordinációs Főparancsnokság