Katonai járműveket ad át Japán Ukrajnának

A korábban Ukrajnának adományozott rohamsisakok és golyóálló mellények mellett 100 darab harci járművet ad át Japán a hadban álló Ukrajnának. Az erről szóló tervezetet a G7 csúcstalálkozón ismertette Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Kisida Fumio japán miniszterelnök május 21-én. Az átadásra kerülő járművek főképp többfunkciós teherkocsik.

Japán a tervek szerint mintegy 100 harci járművet ad át a hadban álló Ukrajnának. Tokió mostani felajánlását megelőzte már golyóálló mellények, rohamsisakok és egyéb felszerelések átadása Kijevnek.

Kisida Fumio, a szigetország miniszterelnöke május 21-én Hirosimában, a G7 csúcstalálkozó során közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a japán önvédelmi erők járműveinek átadásával kapcsolatos terveket. Az első szállítmányt, két hatüléses – a japán önvédelmi erőknél rendszeresített – teherautót május 24-én adták át a védelmi minisztériumban. Az átadási ceremónián részt vett Ino Toshiro japán védelmi államtitkár és Szerhij Korszunszkij Ukrajna tokiói nagykövete.

A védelmi minisztérium szerint az Ukrajnába érkező járművek között

a hatüléses teherautók mellett várhatóan négykerék-meghajtású, 10 üléses, általános felhasználásra rendszeresített teherkocsik és törmelékszállításra alkalmas anyagszállító járművek is lesznek.

A szóban forgó járműveket a szigetország törvényeinek és előírásainak megfelelően fogják átadni Ukrajna képviselőinek.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: David Mareuil/Anadolu Agency via Getty Images