Kihallgattak egy fogságba esett észak-koreai katonát

Volodomir Zelenszkij ukrán elnök közzétett hétfőn egy videófelvételt, amelyen az oroszországi Kurszk megyében fogságba ejtett egyik észak-koreai katona válaszol tolmácson keresztül az ukrán titkosszolgálatok kérdéseire. A katona a felvétel tanúsága szerint azt mondta, hogy egy felderítő zászlóaljban szolgált.

Állítása szerint nem tudta, hogy ki ellen fog harcolni. Közölte, hogy mintegy száz észak-koreai katonával együtt hajóval érkezett Oroszországba, majd vonattal szállították őket. Néhányukat kiképezték orosz nehézfegyverek kezelésére, de – mint közölte – ő nem kapott ilyen kiképzést. Amikor az észak-koreai hadsereg veszteségeiről kérdezték, a fogoly azt mondta, hogy „sok sérült volt a csatákban”. Azt is elárulta, hogy az anyja nem tudja, hol van most a fia.

Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy a korábbiakhoz képest csökkent az orosz felderítő és szabotőrcsoportok határsértéseinek száma, viszont a veszély továbbra is fennáll, és gyakorta rögzítenek ilyen behatolási kísérleteket. Hozzátette: a határőrök főként drónokkal követik és azonosítják az ellenséges csapatok mozgását, valamint akadályozzák meg, hogy Ukrajna területére lépjenek.

Az ukrán katonai hírszerzés hétfőn a Telegramon nyilvánosságra hozta, hogy szombaton felgyújtottak Szentpéterváron egy mozdonyt, amely az orosz csapatokat lőszerrel és élelemmel ellátó vagonokat vontatott. „A tűz a a mozdonyt helyreállíthatatlanul tönkretette” – tették hozzá.

Forrás: MTI