Mariupol

Kiújultak a harcok a mariupoli acélműnél

Kihasználva a mairupoli Azovsztalnál érvényben lévő csendrendeletet, az Azov nacionalista zászlóalj és az ukrán fegyveres erők harcosai tüzelőállásokat foglaltak el – közölte Vagyim Asztafjev, az orosz védelmi minisztérium sajtóosztályának munkatársa.

Asztafjev szerint az orosz fegyveres erők és a donyecki „népi milícia” egységei tüzérség és a légierő segítségével elkezdték megsemmisíteni ezeket az állásokat. Az Izvesztyija című, Kreml-közeli napilap az orosz katonai vezetésre hivatkozva azt jelentette, hogy az Azov fegyveresei a Nemzetközi Vöröskereszt gépkocsijait is lőtték. A nyilatkozó szerint a harcok intenzitása az elmúlt hetekben alábbhagyott, mert az Azovsztalban körülzárt ukrán egységek már „sehová sem mennek”.

Osnat Lubrani, az ENSZ ukrajnai humanitárius koordinátora a RIA Novosztyi hírügynökség szerint kijelentette, hogy a világszervezet kész megismételni a civileknek az Azovsztalból való evakuálását célzó műveletet, és ennek érdekében továbbra is együttműködik a konfliktusban szemben álló felekkel. Mint mondta, a korábban kimenekített és az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló területekre való távozást választó embereket eljuttatták Zaporizzsjába.

Lubrani szerint 101, az Azovsztalt elhagyó és 58, Mariupol Mangus nevű külvárosában csatlakozott embert szállítottak át konvojjal a 230 kilométerre lévő ukrán nagyvárosba.

A donyecki területvédelem törzse azt közölte, hogy kedden helyi idő szerint 8 és 16 óra között 149 embert, köztük 22 gyereket evakuáltak Mariupolból a bezimennojei menekültbefogadó állomásra.

Forrás: MTI

Nyitókép: BBC