Közös nyilatkozatot írt alá Ukrajna és Litvánia
A kormányközi egyeztetések eredményeként közös nyilatkozatot írt alá december 20-án Ukrajna és Litvánia – jelentette be Denisz Smihal ukrán miniszterelnök, a Gintautas Paluckas litván miniszterelnökkel való találkozója után.
A dokumentum öt pontot tartalmaz. A nyilatkozat szerint a litván fél támogatja „dán mintára” épülő ukrán hadiipari komplexumot, és 10 millió eurót különít el számára.
Smihal a litván delegációval folytatott tárgyalásokat objektívnek és eredményeknek nevezte.
„Hálásak vagyunk a litván kormánynak, hogy a GDP-je (bruttó hazai termék – a szerk.) 0,25%-át minden évben Ukrajna védelmi szükségleteire fordítja”
– mondta az ukrán miniszterelnök.
Denisz Smihal szavai szerint Litvánia a találkozón megerősítette, hogy kész a további együttműködésre a védelmi szektor területén.
Gintautas Paluckas litván miniszterelnök és delegációja december 20-án érkezett az ukrán fővárosba.
Nyitókép forrása: Telegram/Denys_Smyhal