Kuleba

Kuleba: nem született konszenzus az ukrán–orosz tárgyalásokon

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteken cáfolta, hogy a Moszkvával folytatott béketárgyalásokon bármiféle konszenzusra is jutottak volna a felek, mint ahogy azt Recep Tayyip Erdogan török államfő állította egy aznapi nyilatkozatban.

Az Anadolu hivatalos török hírügynökség idézte pénteken Erdogant, aki azt mondta, hogy szerinte már a tárgyalások négy pontjában konszenzusra jutott az ukrán oldal az orosz féllel. Ezek között említette Ukrajna NATO-csatlakozásának kérdését, rámutatva, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az utóbbi időben tett kijelentései szerint erről Kijev lemondana. Erdogan szerint emellett Kijev kész beleegyezni abba, hogy az orosz legyen második hivatalos nyelv Ukrajnában.

Pénteken Erdogan és Zelenszkij telefonon beszéltek egymással.

Kuleba az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott kommentárjában leszögezte, hogy „Ukrajnában egyetlen hivatalos nyelv van és lesz, ez pedig az ukrán”. Kifejtette, hogy a küldöttségek alcsoportjaiban sok különböző kérdésről tárgyalnak egyszerre. A tárgyalási folyamat szavai szerint nagyon nehezen megy.

A külügyminiszter kiemelte, hogy az ukrán delegáció határozott álláspontot képvisel, és nem mond le a követeléseiről. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna mindenekelőtt ragaszkodik a tűzszünet életbe léptetéséhez, valamint biztonságának és területi egységének garantálásához.

Kuleba egyúttal köszönetét fejezte ki Törökországnak és Erdogan elnöknek a politikai és humanitárius segítségnyújtásért, valamint a háború befejezésére tett diplomáciai erőfeszítésekért. Hozzátette: Ukrajna folytatja a párbeszédet Törökországgal és minden érdekelt féllel annak érdekében, hogy „ukrán földön helyreálljon a béke”.

„Reméljük, hogy Ukrajna barátjaként és stratégiai partnereként Törökország is változatlanul minden irányban támogat minket. Megragadva az alkalmat, arra is szeretnék emlékeztetni, hogy az Oroszország elleni újabb szankciók bevezetése és Ukrajna védelmi képességének megerősítése sem kevésbé fontos tényezők az orosz hadigépezet megállítása, illetve a tárgyalásokon a kívánt előrelépés elérése érdekében. Senki sem kérdőjelezheti meg ezt a háromoldalú stratégiát, amelynek részei a szankciók, a katonai támogatás és tárgyalások” – összegezte Kuleba.

Forrás: MTI