Lengyelország több mint 200 harckocsit adott át Ukrajnának

Lengyelország több mint kétszáz T-72-es harckocsit és néhány tucat gyalogsági harcjárművet adott át Ukrajnának– számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál a lengyel közszolgálati rádióra hivatkozva.

Wojciech Skurkiewicz lengyel védelmiminiszter-helyettes kifejtette, hogy Lengyelországnak csaknem négyszáz T-72-es harckocsija van, ezek egy részét 2019-ben korszerűsítették.

Ukrajnának javarészt a nem modernizált harckocsikból adtak át. A tisztségviselő emlékeztetett arra, hogy Varsó már szállított Ukrajnának egyebek mellett 2SZ1 Gvozgyika típusú önjáró tarackokat, Grad rakéta-sorozatvetőket és levegő-levegő rakétákat MiG-29-es és Szu-27-es repülőgépekhez. Hozzátette, hogy eddig Lengyelország által Ukrajnának nyújtott katonai segítség értéke már meghaladta a 1,5 milliárd eurót.

Az ukrán légierő parancsnoksága pedig arról adott hírt a Facebookon, hogy megérkezett Szlovákiából az Sz-300-as légvédelmi rendszer, amelyet már hadrendbe is állítottak Ukrajna déli részén.

A hirado.hu nyomán