Mariupolban nőtt a civil áldozatok száma

Valószínnűleg az eddig ismertnél több a civil áldozatok száma. Az orosz erők több, mint 22 ezer embert ölhettek meg Mariupolban a helyi ukrán hatóságok becslése szerint. Számos tény arra mutat, hogy ez a szám még jelentősen emelkedhet – közölte Vadim Bojcsenko, a Donyeck megyei kikötőváros polgármestere hétfőn a Telegram üzentküldő szolgáltatáson.

A szombat óta orosz ellenőrzés alatt álló város ukrán önkormányzata által nyilvánosságra hozott közlemény szerint a város egyik temetőjében a holttesteket több rétegben rakták egymásra, majd táblákkal egyedi temetkezési helynek „álcázták”.

A városi tanács értesülései szerint április közepe óta az orosz erők legalább 16 ezer mariupoli lakost temettek tömegsírokba a város peremvidékén fekvő Sztarij Krim, Mangus és Vinohradne falvak közelében is. Még körülbelül ötezer embert temettek el a város alkalmazottai március közepéig, vagyis Mariupol orosz megszállásáig – tette hozzá a tanács, kiemelve, hogy Mariupolban még mindig több ezer holttest van a romok alatt, illetve ideiglenes temetőkben vagy halottasházakban.

Forrás: MTI