gyerek sír

Az elhurcolt gyermekek miatt írt levelet Melania Trump Putyinnak

Melania Trump amerikai first lady személyes levélben fordult Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz az Ukrajnából elhurcolt gyerekek ügyében. Ezt pénteken két Fehér Házi tisztségviselő is megerősítette.

A levelet Donald Trump amerikai elnök adta át Putyinnak alaszkai tárgyalásaikon.

A szlovén származású first lady nem utazott férjével Anchorage-be, a tisztségviselők pedig nem árultak el részleteket a levél tartalmáról, csupán annyit, hogy kitért az ukrajnai háború következtében elhurcolt gyerekek helyzetére. A levél létezéséről most számoltak be először.

Az ukrán gyerekek Oroszországba és a megszállt területekre való áttelepítése Kijev számára az egyik legérzékenyebb kérdés.

Az ukrán hatóságok szerint több tízezer kiskorút hurcoltak el családjuk vagy gyámjuk beleegyezése nélkül,

amit Kijev háborús bűncselekménynek, sőt az ENSZ-egyezmények értelmében népirtásnak tekint.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton, egy telefonbeszélgetés során mondott köszönetet Melania Trumpnak a levélért – jelentette be Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter. 

„Ez valódi emberi gesztus” 

– fogalmazott az X-en.

Forrás: hirado.hu

Nyitókép: Pixabay

Kapcsolódó:

Trump–Putyin sajtótájékoztató Alaszkában

Közel három órán át tárgyalt az amerikai és az orosz elnök