Több mint 5,5 millióan menekültek el eddig Ukrajnából

Több mint 5,5 millióan menekültek el eddig Ukrajnából a harcok kezdete, február 24-e óta – jelentette be az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hétfőn.

A szervezet ezt a számot elsősorban a határátkelőkön működő hatóságok hivatalos adatai alapján állapította meg – tették hozzá.

Shabia Mantoo, az UNHCR szóvivője a múlt héten Genfben azt mondta, a harcok kitörése idején körülbelül 4 millió menekülttel számoltak, ezért a szervezet 2,2 milliárd dolláros támogatásra nyújtott be igényt annak érdekében, hogy az emberek ellátását biztosítsák.

Mindeközben a mariupoli polgármester egyik munkatársa, Petro Andruscsenko az ukrán televíziónak arról számolt be, hogy az orosz erők vasárnap ismét lőtték a városban található Azovsztal acélművet nem sokkal az után, hogy a létesítményben korábban menedéket kereső civileket menekítettek ki.

Az Azovi-tengeri kikötőváros nagyrésze Moszkva szerint már az orosz csapatok irányítása alatt áll, de sok civil a harcok elől a 11 négyzetkilométeren elterülő Azovsztal hétszintes földalatti alagútrendszerében keresett menedéket.

Forrás: hirado.hu