Kilenc emberre vetett ki szankciókat az EU a bucsai mészárlás miatt

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa szankciókat vezetett be hétfőn kilenc emberrel szemben, aki felelős a háborús bűncselekménynek számító, 2022 februárja és márciusa között elkövetett bucsai mészárlásért, amelynek során az orosz katonák több száz civilt öltek meg az ukrajnai településen.

A brüsszeli közlemény szerint a bucsai mészárlás negyedik évfordulójának alkalmából elfogadott korlátozó intézkedések olyanok ellen irányulnak, akik jelentős szerepet játszottak a mészárlást megelőző eseményekben, majd annak folyamán, és ezért felelősek olyan cselekmények elkövetéséért, amelyek aláássák vagy fenyegetik Ukrajna területi egységét, önállóságát és függetlenségét.

A szankcionáltak között magas rangú orosz katonatisztek és katonai tisztségviselők szerepelnek, akik azon orosz csapatokat vezették Ukrajnában az agresszió korai napjaiban, amelyek atrocitásokat követtek el Bucsa és a szomszédos területek lakosai ellen.

Egységeik több száz civilt gyilkoltak meg, egyes esetekben brutális kivégzések keretében. Az általuk vezetett csapatok részt vettek fosztogatásokban, kínzásokban, és civileket kényszerítettek arra, hogy elhunyt orosz katonák holttesteit temessék el.

Tetteik emberiesség elleni bűncselekménynek és háborús bűncselekménynek minősülnek” 

– fogalmaztak.

Az Oroszország Ukrajna elleni katonai agressziójára válaszul kiszabott korlátozó intézkedések jelenleg több mint 2600 emberre és szervezetre vonatkoznak – közölték.

Forrás: MTI

Nyitókép: Chris McGrath / Staff / Getty

Kapcsolódó: