Több mint kétszáz drónnal támadta Ukrajnát éjszaka az orosz hadsereg

Az orosz hadsereg 209 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat keddre virradóra, a légvédelem a drónok zömét elfogta, azonban a csapásokban legalább egy ember meghalt, többen megsebesültek, továbbá civil infrastrukturális létesítmények és lakóházak rongálódtak meg – jelentették katonai és helyhatósági források.

Az előzetes adatok szerint a légvédelem 180 drónt hatástalanított az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 15 helyszínen 27 drón célba talált, 5 esetben pedig roncsok lezuhanását jelentették – tette közzé a légierő parancsnoksága a Telegram-csatornáján. A hivatalos közlemény kiadáskor néhány drón még az Ukrajna által ellenőrzött légtérben tartózkodott.

A Harkiv közelében fekvő Pokotilivka településen egy dróncsapás következtében egy 69 éves nő életét vesztette, három ember, köztük egy gyermek pedig megsebesült

– jelentette az állami katasztrófavédelem sajtószolgálata. A hatóság adatai szerint lakóházak és személygépkocsik is megrongálódtak a támadásban.

Keddre virradóra Harkiv Novobavarszkij kerületében két ellenséges légicsapás következtében három ember megsebesült, legkevesebb 25 családi ház és egy többszintes lakóépület megrongálódott – közölte Ihor Terehov polgármester Telegram-bejegyzését idézve az Interfax-Ukrajina hírügynökség. Az egyik lakóházból két embert mentettek ki, egy másik személy még a romok alatt lehet, a mentési munkálatok folytatódnak – fűzte hozzá a városvezető.

Az ukrán hírügynökség a közép-ukrajnai Krivij Rih védelmi tanácsa vezetőjének, Olekszandr Vilkulnak a Telegramon közölt információi alapján hivatkozva arról is beszámolt, hogy a több mint félmillió lakosú iparváros központi részét ért dróntámadás következtében egy 41 éves nő megsebesült, és 10 épületben különböző mértékű károk keletkeztek.

Az orosz erők több gázipari infrastrukturális létesítményt is megtámadtak Csernyihiv megyében – jelentette a Naftohaz Ukrajini állami energetikai vállalat sajtószolgálata a Telegramon. A közleményben rámutattak, hogy Oroszország már harmadik napja támadja a Naftohaz csoport objektumait. A dróncsapások következtében kiemelt fontosságú berendezések rongálódtak meg, de a személyzetet időben kimenekítették, így senki sem sebesült meg.

A nyitókép illusztráció

MTI