Trump egyelőre nem ad Tomahawk rakétákat Ukrajnának
Donald Trump amerikai elnök vasárnap kijelentette, hogy egyelőre nem fontolgat olyan lépést, amely lehetővé tenné Ukrajna számára, hogy Oroszország ellen bevethető hosszú hatótávolságú Tomahawk rakétákat szerezzen be közvetve az Egyesült Államoktól.
A Reuters szerint az amerikai elnököt különgépén, az Air Force One-on kérdezték újságírók, hogy tervezi egy megállapodás keretében átadni-e a rakétákat, miután az utóbbi napokban kiderült, hogy a Pentagon már rábólintott a lépésre.
„Nem, nem igazán, jelenleg nem”
– válaszolta Trump a riporternek, miközben a floridai Palm Beach-ről Washingtonba repült. Hozzátette, hogy a jövőben még változhat az álláspontja, de most a válasza továbbra is „nem”.
A Fehér Ház által a beszélgetésről közölt hangfelvétel szerint arról is megkérdezték ezután, mi lehet az az „utolsó csepp”, ami után Washington erőteljesebb nyomást gyakorolhat Moszkvára a békekötés érdekében.
„Nincs utolsó csepp. Néha hagyni kell nekik, hogy küzdjenek meg egymással, és ők most küzdenek. Putyin számára ez egy kemény háború, sok katonát vesztett, talán egymilliót. Ukrajnának sem egyszerű. Mindkettejüknek nehéz”
– mondta Trump.
Nyitókép: korábbi felvétel, AP
