Ukrán szakértők is részt vesznek a lengyelországi rakétaincidens vizsgálatában
Ukrán szakértők is részt vesznek a kedden történt lengyelországi rakétaincidens körülményeinek kivizsgálásában – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a Bloomberg New Economy Forum elnevezésű rendezvényen.
„Tegnap megkaptuk a megerősítést, hogy szakembereink részt vesznek a nyomozásban. A vizsgálat befejezéséig nem tudjuk pontosan megmondani, hogy melyik rakéta vagy azok részei estek Lengyelország területére. De láttunk képeket a kráter átmérőjéről. Ezt nem okozhatták csupán egy légelhárító rakéta maradványai”
– mondta Zelenszkij.
Hangsúlyozta: mindenkinek meg kell értenie, hogy aznap az orosz erők körülbelül 100 rakétát lőttek ki Ukrajnára.
„Hálás vagyok a világnak, amiért légvédelmi rendszerekkel támogatja Ukrajnát. Nem ez az első eset, hogy egy orosz rakéta részei egy másik ország területére esnek” – jegyezte meg az ukrán elnök. Kijelentette: „nem tudja pontosan”, hogy ezúttal mi történt.
„A világ sem tudja száz százalékban. Meggyőződésem, hogy orosz rakéta volt. Hálásak vagyunk, hogy nem minket hibáztatnak, mert orosz rakéták ellen harcolunk a saját területünkön”
– ismételte meg Zelenszkij.
MTI