Mihajlo Fedorov,

Nyilvánossá vált a Moszkvát békére kényszerítő ukrán terv

Mihajlo Fedorov ukrán védelmi miniszter nyilvánosságra hozta kedden azt a tervet, amelynek célja, hogy rákényszerítse Oroszországot a háború befejezéséről szóló megállapodásra.

A három pontból álló ukrán terv első pontja Ukrajna légterének lezárását érinti. Fedorov szerint a legfőbb prioritás a polgári lakosság és az infrastruktúra védelme az orosz támadásokkal szemben.

„Célunk, hogy valós időben azonosítsuk a légi fenyegetések 100 százalékát, és legalább a rakéták és drónok 95 százalékát elfogjuk.

Már elindult egy többszintű, kis hatótávolságú légvédelmi rendszer létrehozása és az elfogóeszközök bővítése. Fontos szervezeti változások is kezdetüket vették. Ezek az első lépések a Sahíd drónokkal szembeni rendszerszintű fellépés és városaink stabil védelme felé. Ha a légtér teljes védelem alatt áll, akkor az ország működik” – emelte ki a miniszter Telegram-bejegyzésében.

Közlése szerint a terv második pontja Oroszország megállítása szárazföldön, tengeren és a kibertérben. Elmondta, hogy

az orosz fél a donyecki területen egy négyzetkilométernyi ukrán földért 156 katonát veszít. Ukrajna ezt a mutatót 200 elesett katonára kívánja emelni.

„Ez az a veszteségi szint, amely mellett az előrenyomulás lehetetlenné válik” – jegyezte meg.

A terv harmadik pontja az orosz gazdasági szektorra gyakorolt nyomást érinti. A tárcavezető kifejtette, hogy

a háború addig folytatódik, amíg Oroszországnak van pénze lőszerre, a katonák szerződéses kifizetéseire és a propagandára.

„E forrás fő bevételi alapja a kőolaj” – mutatott rá.

Hangsúlyozta, hogy a terv minden egyes pontjához Ukrajnának konkrét, mérhető céljai és eredményei vannak. A védelmi minisztérium vezetője szerint három fő irány mentén kívánják megvalósítani a tervet. „Az első: partnerségek, kölcsönösen előnyös együttműködés annak érdekében, hogy már idén rekordösszegű nemzetközi támogatást érjünk el drónok beszerzésére, a katonák stabil juttatásainak biztosítására, a légvédelem és más védelmi rendszerek megerősítésére. A második a technológiai fölény. Legalább tíz lépéssel az ellenség előtt járni mindenféle technológia terén. A harmadik pedig a háború matematikája. A DELTA rendszernek köszönhetően már most minőségi adatokat kapunk a harctérről. A következő lépés az adatok döntő erővé alakítása” – hangsúlyozta Fedorov.

Forrás: MTI

Nyitókép: korábbi felvétel, Kárpátaljai Megyei Adminisztráció