Az ukrán államfő ismertette a béketervezet részleteit
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újságírói kérdésre részletezte az Egyesült Államok, Ukrajna, Oroszország és Európa által kidolgozott béketerv tartalmát. A háború lezárását célzó dokumentum 20 pontból áll.
„Most már készen állok arra, hogy megvitatásra bocsássam a 20 pontos tervezetet, mely egy úgynevezett framework, egy keretdokumentum, a háború lezárásának alapokmánya, egy Ukrajna, Amerika, Európa és az oroszok között létrejövő egyezmény”
– mondta Zelenszkij az újságíróknak.
Hangsúlyozta, hogy a dokumentum tervezete nagyrészt az ukrán–amerikai közös álláspontot tükrözi, ugyanakkor néhol az amerikai álláspont érvényesül benne, illetve még megoldásra váró részleteket is tartalmaz.
„Határozottan közelebb kerültünk a dokumentumok véglegesítéséhez” – mondta.
Volodimir Zelenszkij feltárta az alapdokumentum tervezetének mind a 20 pontját, és elmagyarázta azok lényegét. Hangsúlyozta, hogy egy tervezetről van szó, így egyes pontjai a tárgyalások során még változhatnak.
Mit tartalmaz a véglegesítés előtt álló alapdokumentum?
1. pont
Ukrajna szuverenitásának megerősítése. A dokumentum aláírói kézjegyükkel megerősítik és elismerik, hogy Ukrajna szuverén állam.
2. pont
A dokumentum egyben egy teljes és felbonthatatlan megnemtámadási szerződés Oroszország és Ukrajna között. A hosszú távú béke fenntartása érdekében egy megfigyelési mechanizmus létrehozását irányozza elő, mely a világűrbe telepített eszközök segítségével a jogsértéseket monitorozza az érintkezési vonalak mentén. Ez a rendszer korai észlelésre ad lehetőséget a konfliktusok azonnali orvoslása érdekében.
3. pont
Ukrajna erős biztonsági garanciákat kap.
4. pont
Ukrajna fegyveres erőinek létszáma békeidőben 800 ezer főre korlátozódik.
5. pont
Az Egyesült Államok, a NATO és az egyezményt aláíró európai államok az Észak-atlanti szerződés 5. cikkelyében foglaltakkal megegyező biztonsági garanciákat nyújtanak Ukrajnának.
6. pont
Oroszország törvénybe iktatja, minden szükséges okmányban – a moszkvai törvényhozással is megszavaztatva – ratifikálja és rögzíti az Európával és Ukrajnával szembeni megnemtámadási szándékát.
7. pont
Ukrajna egy előre meghatározott időpontban az Európai Unió tagjai közé lép, valamint az ország kiváltságos alapon egy rövidebb időszakra csatlakozik az európai piachoz.
8. pont
Ukrajna egy erős globális fejlesztési csomagot kap, amelyet egy befektetésekről és felvirágoztatásról szóló külön megállapodásban határoznak meg. A szerződés a gazdasági területek széles skáláját fedi majd le.
9. pont
Több pénzügyi alap jön létre az ukrán gazdaság helyreállítása, a károsult területek újjáépítése, valamint humanitárius problémák kezelése érdekében. A cél 800 milliárd dollár előteremtése részvények, támogatások, hitelfelvétel és a magánszektor hozzájárulásai révén.
10. pont
A szerződés aláírása után Ukrajna felgyorsítja az Egyesült Államokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodás folyamatát.
11. pont
Ukrajna megerősíti, hogy a nemzetközi egyezményekkel összhangban továbbra is atomfegyvermentes állam marad.
12. pont
A Zaporizzsjai Atomerőmű üzemeltetését három ország végzi közösen: Ukrajna, az Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció.
A terv részletei még mindig kidolgozás alatt állnak, mert Zelenszkij szerint Ukrajna nem akar közvetlen gazdasági kapcsolatba lépni az oroszokkal.
13. pont
Ukrajna és Oroszország vállalja, hogy az iskolákban és társadalmi téren olyan köznevelési programokat valósít meg, amelyek a különböző kultúrák iránti megértést és toleranciát segítik elő, valamint felszámolják a rasszizmust és az előítéleteket. Ukrajna végrehajtja az EU vallási toleranciára és a kisebbségi nyelvek védelmére vonatkozó szabályait.
14. pont
Területi kérdések. Erről a záradékról még nem született megállapodás, de több megoldási lehetőség is napirenden van:
- 1. lehetőség: A frontvonal befagyasztása. Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon megyékben a csapatoknak az aláírás időpontjában elfoglalt pozícióját ismerik el olyan érintkezési vonalként, amit a nemzetközi erők a későbbiekben ellenőriznek majd.
- 2. lehetőség: Egy Donyec-medencei szabad gazdasági övezet létrehozása, ami az övezet demilitarizálását is jelenti. Ukrajna ellenzi csapatai kivonását, de ha ez a lehetőség megvalósul, akkor azonos mértékű erőkivonást vár el az oroszoktól is. Ennek a lehetőségnek a megvitatásához országos népszavazás szükséges.
15. pont
Oroszország és Ukrajna garantálja, hogy a területi megállapodások véglegesítése után nem próbálnak változtatni a szerződésben foglaltakon.
16. pont
Oroszország nem fogja megakadályozni Ukrajnát abban, hogy kereskedelmi célokra használja a Dnyeper folyót és a Fekete-tengert. Külön tengeri és hozzáférési megállapodást kötnek, amely a hajózás és a vízi teherforgalom szabadságát garantálja. E megállapodás részeként a Kinburn-félszigetet demilitarizálják.
17. pont
Külön bizottságot hoznak létre a fennálló humanitárius kérdések megoldására. A záradék előírja az összes megmaradt hadifogoly cseréjét, beleértve azokat is, akiket az orosz igazságszolgáltatás 2014 óta elítélt, valamint átadásra kerül az összes polgári fogvatartott és túsz, beleértve a gyermekeket és a politikai foglyokat is.
18. pont
Ukrajnának a megállapodás aláírása után a lehető leghamarabb választásokat kell tartania.
19. pont
A megállapodás jogilag kötelező érvényű lesz. Végrehajtását a Donald Trump amerikai elnök által vezetett Béketanács ellenőrzi és garantálja.
20. pont
Miután minden fél elfogadja a megállapodást, azonnal hatályba lép a teljes tűzszünet.
Zelenszkij szerint ma, december 24-én tárgyal az amerikai fél az orosz delegációval, ezután derül ki, mi Moszkva véleménye a dokumentumtervezetről.
Forrás: Ukrinform
Nyitókép: t.me/V_Zelenskiy_official
