Zelenszkij

Zelenszkij bírálta, hogy késnek az Ukrajnába érkező fegyverszállítmányok

Az ukrán elnök vasárnap bírálta, hogy késnek az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok. Volodimir Zelenszkij videóbeszédében kifejtette: minden késedelem a fegyverek terén, minden politikai késedelem engedélyt ad Oroszországnak, hogy elvegye az ukránok életét. Oroszország így értelmezi ezt. A valóságban nem így kellene lennie – mondta.

Katonai szakértők úgy vélik, hogy Ukrajnának az ország keleti részén lényegesen több nehézfegyverzetre lesz szüksége ahhoz, hogy ellenálljon a támadásoknak.

Zelenszkij arra figyelmeztetett, hogy az orosz hadsereg a közeljövőben offenzívára készül a kelet-ukrajnai Donyec-medence ipari térségében.

Ahogy az orosz csapatok Mariupolt pusztítják, úgy akarnak más városokat és közösségeket is kiirtani a donyecki és luhanszki területeken

– mondta.

A hetek óta ostrom alatt álló Mariupol kikötővárosban vélhetően több ezer lakos vesztette életét.

Zelenszkij köszönetet mondott a partnereinek, akik “tényleg mindenben segítenek, amiben csak tudnak.

„De azoknak, akiknél vannak a szükséges fegyverek és lőszerek, és késlekednek a szállításukkal, tudniuk kell, hogy a csata sorsa rajtuk is múlik. Az emberek sorsa, akiket meg lehet menteni”

– tette hozzá az ukrán államfő.

hirado.hu