2020. augusztus 13., csütörtök

155 éve halt meg Semmelweis Ignác, gyermekágyi láz okának felfedezője, az „anyák megmentője”.

NÉVNAP:

Ipoly – görög eredetű férfinév; jelentése: a lovakat kifogó.

Gertrúd – germán eredetű; jelentése: a dárdák varázslónője.

IDÉZET:

„Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország.”

Wass Albert

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

– Borsos Miklós Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrász születése (1906).

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A NAP IGÉJE:

BELÜL MÉG MINDIG UGYANAZ

Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van. (1Sám 16,7)

Amikor 4 és 6 évesek lettek az unokáink, a férjem megbetegedett és kemoterápiás kezelést kapott. Azon gondolkodtunk, hogy a külsőjében a változások hogyan hatnak az unokákra. Egy pillanatnyi aggodalmas pillantás után a négyéves Seth futva odaszaladt nagypapájához, és úgy kezdett el játszani, mint mindig. A hatéves Elliot így szólt: „Minden rendben van, Nagypapa, mert belül te még mindig ugyanaz vagy.” Ettől kezdve úgy tűnt, hogy mit sem törődnek a külső változásokkal. Egyszerűen sütkéreztek annak az embernek a szeretetében, akiről tudták, hogy kedves és gondoskodó.
Számos dolog okozhat változást a külső megjelenésünkben: betegség, öregedés, genetika, ruhaválasztás, hajstílus stb. Ha csak a külső megjelenés alapján alakítunk ki véleményt egymásról, akkor elszalaszthatjuk a lehetőséget, hogy észrevegyük a „szelíd és csendes lélek” szépségét, ami „értékes Isten előtt” (1Pt 3,4).
Mennyire áldottak vagyunk, hogy Isten a szívünket nézi! Amikor mások szívében értéket keresünk, kedvesek leszünk Istennek.

Imádság: Drága Atyánk! Segíts túllátni különbözőségeinken, és add, hogy a te képed keressük egymásban! Ámen.

Ahogy Isten értékel engem, úgy fogok értékelni másokat.
Sandra Sullivan (Nyugat-Virginia, USA)

IMÁDKOZZUNK A KEMOTERÁPIÁS BETEGEKÉRT!

A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.

LITURGIKUS NAPTÁR:

Boldog XI. Ince pápa

Ince pápa nagylelkűsége, tisztasága, lelkiismeretessége, egyszerűsége négyszáz év távlatából is ragyog. A török elleni küzdelemben sok érdeme volt, mind Bécs, mind Buda felszabadításában.

Az itáliai Comóban született 1611. május 19-én. Családi nevén Odescalchi Benedeknek hívták. Először a katonai pályát választotta, de az Egyház szolgálatában kötelezte el magát, 31 éves korában már bíboros. Ferrarai legátusként a szegények atyjaként emlegették. 1650-től novarai püspök. 1676-ban választották pápává. Kitűnt nagylelkűségével, jámborságával, tisztaságával, lelkiismeretességével, egyszerűségével. Hazánk egyik legnagyobb jótevője, a török iga alól való felszabadítás mozgatója és lelke. Élete fő céljának a keresztény Európa, de főként Magyarország megmentését tekintette. Míg erre hatalmas összegeket költött, maga a legszegényebben élt. Buda visszafoglalásának napját, (1686.) szeptember 2-át az egész katolikus világra kiterjedően Szent István magyar király ünnepévé rendelte. Szentéletű főpap volt, aki erélyesen küzdött az egyháziak világiassága ellen, kereste a protestánsokkal való kibékülés lehetőségét, rendszeresítette a hitterjesztést a pogányok között. Szobra ott áll a budai várban.

bacskaplebania.hu