2020. augusztus 21., péntek

90 éve született Sajdik Ferenc, grafikus, karikaturista (Pom-Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász).

NÉVNAP:

Sámuel – héber eredetű; jelentése: Isten meghallgatott.

Hajna – Vörösmarty Mihály névalkotása; jelentése: hajnal.

IDÉZET:

„A múlttal már nem lehet mit kezdeni, azt viszont mindig eldöntheted, hogy másként, jobban csinálod ezután.”

Nyírő András

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

– Borvilágverseny Budapesten (1972)

– Feleky Kamill, Kossuth-díjas színész születése

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A NAP IGÉJE:

VÁRATLAN LECKE

Legyen meg a te akaratod (Mt 6,10)

Mikor meglátogattam Ruthot a kórházban, rájöttem, hogy bár sokszor láttam az istentiszteleteken, nem igazán ismerem őt. „Annyit röntgenezték már az agyamat” – mondta. Kérdeztem, miért imádkozzak. Azt vártam, hogy a gyógyulásával, fájdalmával vagy hazatérésével kapcsolatos kéréseket említ. Meglepődtem a feleletén: „Bármi is Isten akarata vagy célja az ittlétemmel, imádkozz, hogy megvalósuljon.”
Fájdalmakkal élt, s inkább élvezte volna az unokáival és dédunokáival töltött időt, de ő Isten akaratát tette első helyre az imájában. Teljes szívével szerette az Urat, és bízott benne.
Első látogatásom után néhány héttel Ruth meghalt. Azt kívántam, bár hosszabb ideig ismerhettem volna. A rövid idő alatt nagy hatást tett rám, különösen az imaéletemre. Gyakran gondolok rá, amikor másokért és magamért imádkozom. Isten akaratának megvalósulásáért imádkozni minden körülmények között helyes.

Imádság: Mindenható Istenünk, segíts bennünket, hogy mindig a te akaratodat helyezzük előtérbe, ne a magunk kívánságait. „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma… Ámen”. (Mt 6,9-13)

Minden körülmények között arra törekszem, hogy képes legyek kimondani: „Legyen meg a te akaratod.”
Bob Peterson (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI KÓRHÁZBAN VAN!

A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.

LITURGIKUS NAPTÁR:

Szent X. Piusz pápa

1903-ban választották pápává, bár nem szerepelt az esélyesek között. Isten kiválasztó kegyelmét egész életében arra fordította, hogy róla tanúságot tegyen. Lángoló tűz volt egész életében, a legkisebb falutól kezdve egészen a pápai trónig. Példája nyomán az Istenszeretet lángját akarjuk magunkban hordani, és másoknak átadni.

Veneto tartományban, Riese falucskában született 1835-ben. Családi neve Giuseppe Sarto volt. Páduában tanult, 1855-ben szentelték pappá és 29 év múlva mantuai püspökké. 1893-ban velencei pátriárka lett. 1903-ban, mint bíboros, Rómába indult a pápaválasztásra. Szerénységében gondolni sem mert arra, hogy őt választják meg Szent Péter utódává. Pápai jelmondata: „Mindent megújítani Krisztusban.” Ezt tettekre is váltotta a lélek egyszerűségében, szegénységben és bátorságban. Ő vezette be a gyakori szentáldozás lehetőségét, megreformálta az egyházi életet, a liturgiát és a jogot. Felszította a keresztény életet a hívek között; kora tévedéseivel bátran szembeszállt. A pápai trónon is lelkipásztor maradt, nagy imádkozó és segítő. 1914. augusztus 20-án halt meg.

bacskaplebania.hu