2020. július 22., szerda

74 éve született Markos György humorista, előadóművész.

NÉVNAP:

Magdolna – a Magdaléna magyarosodott alakváltozata.

Marica – a Mária rövidített, kicsinyítőképzős formája.

IDÉZET:

„Csak akkor tudunk kitartóan szeretni, ha úgy döntünk, hogy jobban szeretjük az embereket, mint megérdemlik.”

Gary Chapman

NÉPI KALENDÁRIUM:

Mária Magdolna napja

Szokás volt a kislányok hajából ezen a napon egy keveset levágni, hogy még hosszabbra nőjön.

Magyar Néprajz VII.

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Szapolyai János, Zápolya, I. János (Szepesvár, 1847 – Szászsebes, 1540. júl. 22.) Magyar király (1526-1540). Szapolyai István nádor és Hedvig tesceni hercegnő fia. Apja 310 portával rendelkezett Ung megyében. Szirmai Antal szerint ősei az Ugocsa megyei Deákfalváról (Nevetlenfalu) származtak. Szapolyai 1505-től a „nemzeti párt” trónjelöltje volt az északkeleti vármegyék és a Tiszavidék főnemesei: a Drágffy, a Ráskay, a Homonnai, a Perényi és a Báthory családok támogatásával. 1511-ben erdélyi vajda lett. 1514-ben Temesvárnál leverte a Dózsa György vezette parasztfelkelést. 1526-ban a székesfehérvári országgyűlés Werbőczi indítványára királlyá választotta, s november 10-én megkoronázták. December 17-én Pozsonyban a Habsburg-párti főrendek által Ferdinánd is királlyá választatta magát, majd megtámadta János királyt. 1527-ben I. Ferdinánd király hadai Tokaj mellett győzelmet arattak, elfoglalva Tokaj, Regéc és Bodrogkő várát. Szapolyai csak közeli rokona, Drugeth Ferenc segítségével menekült meg. Előbb annak zempléni és ungi várában talált menedéket, aztán Erdélybe húzódott, hadsereget szervezett, és megkísérelte visszafoglalni területeit, de nem járt sikerrel. 1528. március 28-án Szinánál megverték seregeit, ezért Lengyelországba menekült. 1528 novemberében tért vissza. Elfoglalta Munkács várát, ezzel visszaszerezte a Tiszántúlt. A munkácsi várat 1529-ben Báthory Istvánnak adományozta.

A hagyomány úgy tartja, hogy Szapolyai János gyakran felkereste a viski várhegyi fürdőt.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

– I. Ferenc visszaállítja a II. József által feloszlatott bencés rendet, és kötelezi 10 gimnázium felállítására (1802)

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A NAP IGÉJE:

KÖZELEDNI ISTENHEZ

Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. (Jak 4,8)

Szúrt az oldalam, és a torkomban éreztem a szívdobogásom. Zilált a mellkasom, minden levegővételért megdolgoztam. Éppen az 55. születésnapom előtt teljesítettem az első öt kilométeres futást.
Csak egy évvel előtte kezdtem futni. Eleinte csak akkor kocogtam, mikor épp kedvem tartotta, és csak kényelmes tempóban. De a hozzáállásom nem hozott nagy eredményeket. Aztán kitaláltam egy tervet.
Az volt a stratégiám, hogy sétáltam pár percig, aztán 60 másodpercig futottam. A séta és futás mértéke növekedett a következő pár hétben, míg végül 5 percig tudtam futni megállás nélkül. Ahelyett, hogy kimerültnek éreztem volna magam elnehezülő végtagokkal, felfrissültem.
A távfutás megkívánta, hogy megfegyelmezzem a testemet. Ehhez hasonlóan erősítjük a lelki életünket a fegyelmezett bibliaolvasás, meditáció, böjtölés és imádság által. Egy bibliaolvasási terv és egy imádságra kijelölt hely és idő segíthet összpontosítani, mikor Istenhez közeledünk. Ahhoz, hogy Istenhez közel kerüljünk, a szívünket felé kell fordítanunk – nem a tennivalók listájával, hogy kiérdemeljük Isten pártfogását, hanem egy túláradó vággyal, hogy időt töltsünk vele. És ahogy a mai ige is ígéri, Isten közeledni fog hozzánk.

Imádság: Ó, Urunk, növeld bennünk a vágyat, hogy jobban megismerjünk téged! Ámen.

Istennel időt töltök, és közeledek hozzá.
Barbara Gordon (Missouri, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ÚJ LELKI GYAKORLATBA KEZDENEK!

A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.

LITURGIKUS NAPTÁR:

Szent Mária Magdolna

Mária Magdolna bűnbánó galileai nő volt. Jézustól nyert bűnbocsánatot, és attól fogva az Üdvözítő hűséges tanítványa lett. Ott állt a keresztfa alatt is. Húsvét hajnalán ő lett „az apostolok apostola”, mert ő vitte meg nekik a feltámadás örömhírét. Tisztelete főként a XII. században terjedt el a nyugati egyházban. Jn 20,1-2.11-18

Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: ,,Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: ,,Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!” Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: ,,Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: ,,Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: ,,Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: ,,Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: ,,Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: ,,Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.

bacskaplebania.hu