2020. június 28., vasárnap

61 éve született Nyírő András újságíró, az első magyar internetes portál alapító főszerkesztője.

NÉVNAP:

Levente – magyar eredetű; jelentése: levő, létező.

Irén – görög eredetű; jelentése: béke.

A NAP IDÉZETE:

„Ha hajót akarsz építeni, talán nem is az a legfontosabb, hogy összegyűjtsd a mérnököket és a hajóácsokat, hanem, hogy felébreszd a vágyat a végtelen után.”

Antoine de Saint-Exupéry

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Figula József (Eperjes, 1908. április 22. – Ungvár, 1963. június 28.) Munkásmozgalmi aktivista, karmester, újságíró, író. Az orgonakészítés mesterségét tanulta ki.

A 20-as években több csehszlovákiai, magyarországi és németországi városban dolgozott. 1936-ban került Ungvárra, mint a Munkás Műkedvelő Színjátszók Szövetségének karmestere. 1937-38-ban az ő rendezésében mutatták be Ungváron Karel Čapek Fehér kór című drámáját, valamint Voskovec és Werich zenés játékát, a Rongyok balladáját. 1937-ben belépett a kommunista pártba, 1940-ben letartóztatták.  Katonai fegyházban és internáló táborban volt 1945 áprilisáig. Ekkor tért vissza Ungvárra.  Évekig dolgozott a területi lapnál és rádiónál. Szépirodalmi könyveket fordított, tankönyvek összeállításánál segédkezett, verseket, novellákat, színdarabokat írt, valamint dalokat és egy kisszimfóniát is szerzett.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

– A Legfelsőbb Bíróság a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés, valutaüzérkedés és egyéb „népellenes” bűnökért 15 évi börtönbüntetésre ítéli Grősz József kalocsai érseket (1951)

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A NAP IGÉJE:

ÉN IS UGYANÍGY TENNÉK?

Akik pedig látták, elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a disznókkal. Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy menjen el a határukból. (Mk 5,16-17)

Akárhányszor olvasom a mai igeverset, mindig megdöbbenek. Hiába történt újabb bámulatos csoda, a tömeg nem akarta elfogadni Jézust, és határozottan megkérte, hogy távozzon. Régebben e versek olvasása után gyakran elgondolkodtam: Miért akarták, hogy Jézus távozzon, amikor meggyógyított egy démoni megszállottság alatt álló embert, és elűzött egy légiónyi gonosz szellemet? Miért utasították el Krisztus jelenlétét?
Nemrégiben, ugyanezt az igerészt olvasva, azt kérdeztem magamtól: Vajon én is megtenném ugyanezt? Rájöttem, hogy néha én is arra kérem Jézust, hogy menjen el tőlem. Amikor a dühöt és a gyűlölködő beszédet választom, amikor útjaimat Isten parancsolatainak megszegésével járom, amikor hamisan állítom be az igazságot, vagy amikor úgy döntök, hogy csendben maradok, pedig fel kellene szólalnom, elutasítom Jézust.
Az emberek ugyan elutasították Jézust, de a megszállott, aki végül teljesen józanná lett, helyesen döntött. Tudta, hogy Jézust érdemes követni és a közelében maradni. Bárcsak megtanulnánk nem elküldeni, hanem inkább kitartóan követni Krisztust!

Imádság: Urunk, bocsásd meg, amikor olyan ösvényeket választunk, amelyek elválasztanak tőled! Segíts a kegyelem és a szeretet útját választani! Ámen.

Mindennap közelebb akarok kerülni Istenhez.
Cassius Rhue (Dél-Karolina, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM FOGADJÁK EL KRISZTUST!

A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.

LITURGIKUS NAPTÁR:

Szent Ireneusz püspök és vértanú

130 körül született. Szmirnában nevelkedett, a város püspökének, Szent Polikárpnak volt a tanítványa. 177-ben a galliai Lyonban telepedett le, ahol pap, majd nem sokkal később a város püspöke lett. Nem csak jelentős teológus, hanem tanúja is az apostoli tradíciónak. Ez teszi írásait különösen értékessé. Ő irányította Kelet-Gallia misszionálását. Egyike azon első egyházatyáknak, akik a római egyház elsőbbségét vallják. „Ahol az Egyház, ott van Isten Lelke is.” A hagyomány szerint 200. körül szenvedett vértanúságot.

bacskaplebania.hu