A szilvadarázs

A napokban aktuális a szilvatermés egyik legnagyobb károsítója, a szilvadarázs elleni védekezés.

Kárpátalján két szilvadarázs faj van jelen: a gyakoribb fekete szilvadarázs (Hoplocampa minuta Christoph), és a sárga szilvadarázs (Hoplocampa flava L). Mindkettő 4-5 mm nagyságú, hártyásszárnyú, egynemzedékesek.

A kártevők a múlt évi lehullott szilvával kerülnek a fáról a földre, majd a talajban telelnek át lárva alakban, hogy tavasszal azután bebábozódjanak. Az imágók (a kifejlett szárnyas egyedek) a szilva virágzásakor kezdik meg a rajzásukat. A kártevők tojásaikat a virág csészecimpáira rakják, ezekből 1-2 hét elteltével kelnek ki a lárvák. A lárvák 3-4 heti fejlődési idejük alatt egyenként akár 5–7 szilvát is károsíthatnak: üreget rágnak a gyümölcsbe, felélik a magkezdeményt. Maguk után fekete ürüléket hagynak, amelynek jellegzetes poloskaszaga van. Akár a termés 90-100%-át is tönkretehetik ily módon.

A károsodott szilvák május –júniusig lehullnak a fáról. Ha rendszeresen összeszedjük a lehullott szilvákat, megelőzhetjük a lárvák talajba húzódását, miáltal csökkenthetjük a következő évi kártétel mértékét.

Ami a szilvadarazsak lárvái elleni vegyszeres védekezést illeti, rovarölő szerrel csak azok ellen a kellően fiatal egyedek ellen tudunk védekezni, amelyek még nem rágták be magukat a szilvába. Ugyanakkor a szilvadarazsak lárvái ellen a virágzó vagy már csak részben virágzó fák esetében csupán olyan permetezőszerek engedélyezettek, amelyek nem mérgezőek a méhekre nézve. A teljes elvirágzás után viszont alkalmazhatók az egyéb engedélyezett felszívódó vagy kontakthatású rovarölő szerek is.

A permetezések száma a szilvadarázs rajzási idejének hosszától függ. Rajzásukat fehér színcsapdával tudjuk nyomon követni, amelyet a virágzás kezdetekor helyezünk ki a virágzat közé, a lombkoronába.

A Beregszászban kihelyezett színcsapda először április 7-én fogott szilvadarazsat – azaz innen számítjuk a rajzás kezdetét –, a rákövetkező napon pedig már nagyobb számban is megjelentek. A csapdázási és a szakirodalmi eredményekből kiindulva ezért április 15. és április 22. között javaslok egy permetezést a kártevő ellen (a hőmérséklettől függően).

Méhekre nem mérgező, és az EU-ban is alkalmazott készítmények a Mospilan (1 g/6-8 l), valamint a Calypso (2 ml/10 l).

Méhekre mérgező szerek: Decis Profi (1gr/10 l), Karate Zeon 5 CS (4 ml/10 l), Confidor (2 ml/10 l), Actara 25 WG (1,4 gr/10 l).

Pái Béla