Az IMF-nek tetszik a 2013-as állami költségvetés

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a 2013-as ukrán állami költségvetést reálisnak tartja – jelentette ki Jurij Kolobov pénzügyminiszter.
„Nincs nagy nézeteltérés közöttünk ezzel kapcsolatban. A költségvetés-tervezet nem különbözik nagyban becsléseiktől. Az egyetlen, amiben nem értünk egyet az a 2012-es évvel kapcsolatos végeredmények, melyek a következő évvel kapcsolatos számítások alapját képezi” – jegyezte meg Kolobov.
A tisztviselő elmondta, hogy a kormány három negyedév eredményeit várja. Az IMF közlése szerint a tendenciák már szemmel láthatóak, melyek alapján pedig sokkal mérsékeltebb számításokat lehet végezni – írja a Tsn.ua internetes hírportál.
Mint ismeretes, a Miniszteri Kabinet szeptember 12-én jóváhagyta a 2013-as évi költségvetést, ugyanakkor Volodimir Litvin házelnök módosításra visszadobta a dokumentumot.
Forrás: Kárpátinfo.net