Drágulhat a kenyér ára Ukrajnában

Megkezdődött az őszi búza vetése Ukrajnában, amelynek betakarítása 2023-ban várható. Az Ukrán Mezőgazdasági Üzleti Klub becslései szerint idén több mint 50 millió tonna gabona betakarítására számítanak. Ez jelentősen kevesebb, mint 2021-ben volt.

A közlemény megjegyzi, hogy a gabona- és olajnövénykészletek elegendőek lesznek az ukránok fogyasztói igényének teljes fedezésére, és még exportálni is tudnak majd külföldre.

– Bár az idei búzatermés csak 58 százaléka a tavalyinak, ez csaknem háromszorosa a hazai fogyasztásnak. Nem lesz hiány kenyérből és tésztából sem

– hangsúlyozta Olekszandr Hmelevszkij, gazdasági szakértő.

Megjegyezte, hogy az év eleje óta a kenyér ára 8,5%-kal, a tésztaféléké 22,8%-kal emelkedett, az általános fogyasztói infláció pedig augusztusban 24%-os volt.

A szakember ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy az év végéig mintegy 10–15%-kal emelkedhet a kenyér ára. Ez többek között az üzemanyag, az áram, az élesztő, valamint a cukor árának emelkedésével magyarázható.

Kárpátalja.ma/pmg.ua