Drágult a búza Chicagóban az ukrán exporttilalom hírére

Több mint egy százalékkal emelkedett a búza jegyzése a chicagói terménytőzsdén (CBOT) a héten, amiben szerepe volt annak a piaci híresztelésnek, hogy az ukrán mezőgazdasági minisztérium betiltja a búza exportját november közepétől.
A búza kivitelének a leállításáról pénteken gabonapiaci kereskedők számoltak be. Vasárnapig kijevi kormányzati illetékesek nem cáfolták, de nem is erősítették meg az értesülést.
Ukrajnában a kedvezőtlen időjárás miatt az idén harmadával kevesebb búzát takarítottak be, mint tavaly, miközben az ország a világ kilencedik legnagyobb búzaexportőre. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) adatai szerint a világ 130,87 millió tonna búzaexportjának mintegy három százalékát fedezi Ukrajna.
Mikola Priszjazsnyuk ukrán agrárpolitikai és élelmezési miniszter a közelmúltban jelezte: Ukrajna limitálja a búzaexportot, ha a kivitel miatt nőne a hazai búza és ezzel együtt a kenyér ára.
Pénteken a chicagói terménytőzsdén a búza vékája (1 véka=36,35 liter) 14,5 centtel 8,83 dollárra emelkedett, egy hete pénteken 8,55 dollár körül zárt.
A héten emelte a termény tőzsdei árát egy elemző intézeti becslés, amely szerint jövőre csökken a búza vetésterülete az Egyesült Államokban, ahol részben emiatt a termés is kisebb lesz.
Forrás: agrarhirek.hu