Elesik Ukrajna a tranzit egy részétől
A Gazprom az Ukrajnán áthaladó gázmennyiség 20 százalékát tervezi az Északi Áramlatra átirányítani, ezzel 700 millió dollárnyi tranzitdíjtól fosztaná meg Ukrajnát.
Lehetséges, hogy a jövőben még jobban csökkentené ennek a gázvezetékének a forgalmát. Közben egy 7 milliárd dolláros gázcseppfolyósító (LNG) üzemet építésére készül, japán befektetőkkel. A vállalat szeretné megduplázni LNG-termelését.
Az orosz gázóriás igazgatósági elnöke, Alekszej Miller a 20 milliárd köbméter gáz átirányítását egy szerdai, Brüsszelben tartott gázkonferencián jelentette be. Az ez év végén üzembe helyezendő Északi Áramlatra terhelődne ez a mennyiség, így Oroszországból a Balti-tengeren keresztül közvetlenül Németországba jutna, onnan pedig a közép-európai elosztórendszerbe. „Ti, barátaim, mindent értetek.” – válaszolt az újságíroknak a Gazprom-vezér, amikor azok felvetették egy ilyesfajta művelet lehetőségét. Ezután árulta el, hogy a gázmennyiség 20 milliárd köbméter, vagyis alig kevesebb, mint az ötöde annak, amennyit tavaly küldött Európába Oroszország.
A bejelentés három hónappal azután történt, hogy Miller biztosította Ukrajnát és Fehéroroszországot afelől, hogy nem lesz negatív hatással a két országon áthaladó tranzitgáz mennyiségére az Északi Áramlat. Tavaly Ukrajnán át 95,4 milliárd köbméter földgáz érkezett Európába, Mihail Korcsemkin, a Kelet-Európai Gázelemző munkatársa szerint a csökkentéssel nagyjából 700 millió dollártól eshet el. 2015-re, a második ütem befejezése után az Északi Áramlat 63 milliárd köbméteres kapacitással fog bírni.
A Gazprom évi 20 millió tonnára szeretné növelni cseppfolyósított gázgyártását (LNG), ehhez most egy 7 milliárd dolláros LNG-üzem építésébe kezd egy japán befektetőcsoporttal közösen a kelet-oroszországi Vlagyivosztok közelében. Az üzem tervei még nincsenek készen, de egy Gazprom-közeli forrás elárulta a beruházás várható árát a Reuters hírügynökségnek, és azt is hozzátette, hogy a megtérülésre hét-nyolc éven belül számítanak. Az üzem elhelyezkedéséből adódóan Dél-Korea is jól járhat a projekttel. A várhatóan 2016-ban induló üzemből 7 millió tonna LNG jutna el Japánba, a fennmaradó termék pedig Dél-Koreában találhat piacra.
szerző: EnergiaInfó