Emelik a tanárok és orvosok fizetését
A 2011-es költségvetés módosított változata – amelyet kedden fogadott el az ukrán parlament – előírja a tanárok és orvosok munkabérének emelését – jelentette ki Viktor Janukovics ukrán államfő.
„350 hrivnyával emelni fogjuk a tanárok és orvosok fizetését” – mondta Janukovics.
Az államfő elmondta, hogy a költségvetés módosításaként előirányzott összeg másik felét a befejezetlen objektumokra fogják fordítani – írja a Tsn.ua internetes hírportál.
„Kórházakat, iskolákat és egyéb szociális létesítményeket fogunk ebből finanszírozni” – jegyezte meg az államfő.
Mint ismeretes, a napokban a Miniszteri Kabinet a költségvetés módosításáról szóló törvénytervezetet a parlament elé terjesztette. A törvénytervezet értelmében az állami alkalmazottak fizetését már július 1-től, és nem október 1-től – ahogy azt eredetileg tervezték – fogják emelni.
Forrás: posztinfo.hu