Esik a kukorica ára

Mínuszban zárhatja a hetet a kukorica árfolyama, miután az amerikai kormány változatlan szinten hagyta a vetésterületre vonatkozó becsléseit, azaz továbbra is azt várják, hogy a farmerek 1944 óta nem látott szintre növelik az erre a célra szánt területet.

Emellett szintén a csökkenést előidéző tényező, hogy Ukrajna az eddigieknél magasabb termelési szintet vetített előre.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium egyik közgazdásza szerint az amerikai vetésterület 38 millió hektárra emelkedhet.

Emellett a készletek bővülését előidéző tényező, hogy a bioüzemanyagok iránti kereslet csökkent az országban. Az elemzések szerint továbbá a vetésterület növelése okán az ukrajnai export akár 20 százalékkal is emelkedhet, ami azt jelentené, hogy erős verseny lehet Argentína és Ukrajna között a világ második legnagyobb kukoricatermelője címért – írják a Quaestor elemzői.

A májusi szállítású kukorica árfolyama 0,7 százalékos csökkenést követően jelenleg 6,38 dollár vékánként.

Forrás: OrientPress