Kárpátalján is adottak lehetnek a feltételek a nagyüzemi mandulatermesztéshez
Növekszik a mandula iránti kereslet Ukrajnában, és Kárpátalja éghajlata, valamint talajviszonyai is lehetőséget teremthetnek a termesztésre. Egy szakértő szerint az ország öt déli és nyugati megyéjében adottak a feltételek nagyüzemi mandulaültetvények létesítéséhez – tudatta az agronews.ua.
Az ukrajnai mandulapiac az elmúlt tíz évben jelentősen bővült. Míg 2015-ben mintegy 500 tonna mandulát fogyasztottak az országban, 2025-re ez a mennyiség elérte a 4200 tonnát – számolt be a Besszarábia INFORM című kiadványnak Volodimir Balaban, az Izmaili járásban működő faiskola vezetője és növénynemesítője. Az agronews.ua által idézett szakember szerint a hazai ültetvények a kereslet egy részét is kielégíthetnék, csökkentve az importfüggőséget.
Balaban megítélése szerint a legkedvezőbb termesztési feltételek Herszon, Zaporizzsja, Mikolajiv és Odessza megyében, valamint Kárpátalján találhatók. A mandula iránti érdeklődés azonban más régiókra is kiterjedt: a faiskola többek között Kirovohrad, Ternopil, Rivne, Voliny, Kijev és Szumi megyébe is szállít csemetéket.
A szakember példaként említette, hogy egy Bila Cerkva-i gazda nemrég 300 mandulafát vásárolt, az északi megyékből pedig száz- vagy kétszázdarabos, de akár néhány fás megrendelések is érkeznek. Vinnyicja megyében 2023-ban nyolc hektáron telepítettek mandulát, és további húsz hektár beültetését is fontolgatják. Odessza megyében a faiskolából származó csemetékből már 60 hektárnyi ültetvény létesült.
Jelentős különbségek vannak a fajták között
A terméshozam a fajta és a termesztési körülmények függvényében változik. Az ukrán fajtákból álló, öntözés nélküli ültetvények a harmadik–ötödik évtől hektáronként átlagosan mintegy fél tonna termést adhatnak. A hatodik–hetedik évtől a csapadékra alapozott termesztésben a kifejtett mandulabél hozama elérheti a 800 kilogrammot hektáronként, öntözéssel pedig az 1,3 tonnát.
A spanyol fajták ennél nagyobb terméshozamra képesek: öntözés nélkül hektáronként 1,3 tonnát, öntözött körülmények között pedig 1,7 tonnát, kedvező esetben akár két tonnát is betakaríthatnak.
Balaban saját tapasztalatait egyetlen fa példájával is szemléltette. Elmondása szerint idén 10–15 kilogramm mandulát szüreteltek egy fáról, amelyből hozzávetőleg 1,5–2 kilogramm tisztított mandulabél nyerhető. Kilogrammonként 500 hrivnyás árral számolva ez átlagosan 1,5 kilogramm mandulabél esetén mintegy 750 hrivnya bevételt jelent fánként.
A növénynemesítő szerint az ukrán fajták íze kedvezőbb, a spanyol fajták viszont termékenyebbek. Utóbbiak később virágoznak, nem igényelnek külön beporzó fajtákat, és korábban fordulnak termőre.
A növekvő kereslet és a termesztési lehetőségek alapján a mandula perspektivikus mezőgazdasági kultúrává válhat Ukrajnában, így Kárpátalján is érdemes lehet megvizsgálni a nagyobb ültetvények létesítésének lehetőségeit.
