gazszallitas 01

Oroszország megegyezhet Ukrajnával a gáztartozást illetően

Az orosz energiaügyi miniszter Alekszandr Novak reménykedik, hogy Kijev és Moszkva már ezen a héten megegyezik, hogy Ukrajna milyen ütemben fizesse meg elmaradt tartozását a korábbi orosz gázszállításokért.

Oroszország még júniusban függesztette fel az Ukrajnába irányuló szállításokat árvita miatt. Azóta több tárgyalási forduló is volt az Európai Unió közvetítésével, és előző pénteken némi haladást is sikerült elérni.
Alekszandr Novak kazahsztáni látogatásán újságírók előtt újra elmondta, hogy Kijevnek legalább részben ki kell fizetnie 5,3 milliárd dolláros tartozását az orosz állami tulajdonban levő Gazprom vállalatnak, mielőtt újraindulnak a szállítások. Novak szerint a szállítások előtti részleges fizetés számukra elvi kérdés.
A miniszter szerint még nem sikerült megegyezni, hogy milyen ütemterv alapján fizetné ki azt a 3,1 milliárd dollárt Ukrajna, amit maga is jogos tartozásnak gondol.
Alekszandr Novak szerint Ukrajna szeretne három lépésben fizetni, először 1,5 milliárd dollárt, majd még kétszer 0,8 milliárd dollárt, de csak miután beindultak a szállítások. Az orosz fél viszont előre kérne 2 milliárd dollárt, akkor beindítják a szállításokat, és utána 2014 végéig Ukrajna átutalhatna még 1,1 milliárd dollárt.
A tartozás fennmaradó 2,1 milliárd dolláros részéről a stockholmi döntőbíróság mondja ki, hogy jogosan követeli-e Oroszország. A döntés 2015-ben várható.