Sóhiány Ukrajnában

Sóhiány alakult ki Ukrajnában – tudatta május 25-én a pmg.ua internetes hírportál.

A háború következtében Európa legnagyobb sógyártó cége, az Artemszilj beszüntette működését. A gyár Donyeck megyében található, ahol jelenleg heves harcok folynak.

Az ukrán állampolgárok ezután elkezdték felvásárolni a sót a boltok polcairól, a vállalkozók pedig jelentősen megemelték az árát. Ráadásul sok üzletben már egyáltalán nincs is készleten.

Míg korábban 10 hrivnya körül mozgott egy kilogramm só ára, jelenleg 20-50 hrivnya között kapható. De vannak olyan üzletek, ahol már most elkérnek érte 80-90 hrivnyát is.

Viktor Jurin, az Artemszilj igazgatója elmondta, hogy a leállást külföldön is érezni fogják, hiszen a sógyártó cég állandó ügyfele többek között Lengyelország, Magyarország, Grúzia és Románia is.

Jelenleg egész Ukrajna területén egyetlen sógyártó cég működik, a Drohobicka szolevarnja. A Lemberg megyében működő cég teljes kapacitással dolgozik.

A szakértők elmondása szerint azonban egy cég nem elég a só iránti teljes kereslet kielégítésére, így Ukrajna rövid időn belül kénytelen lesz külföldről importálni.

Kárpátalja.ma