Török-ukrán stratégiai szövetség a gazdaságban

Recep Erdogan egy hónappal ezelőtt tett első kijevi látogatásán körvonalazódni kezdett a két ország között korábban elképzelhetetlen együttműködés. Ankara, miként a Szovjetunió felbomlása óta több – muzulmán többségű – volt szovjet tagköztársaságnak, most Ukrajnának is befektetéseket ígért. Cserében megrendeléseket kért a kínai építőipar után a világon a második legnagyobb kapacitással rendelkező építőipara számára, amely például Baku azeri fővárost teljesen újjáépítette.

A török miniszterelnök Kijevben nem kertelt: közölte, hogy az Ukrajna és Lengyelország által közösen megrendezendő 2012. évi labdarúgó Európa-bajnokság beruházásainak tenderein hazája építőipari cégei „részt akarnak venni, és meg akarják nyerni azokat”. Janukovics elnök ezt rezzenéstelen arccal megígérte, és nyomban megkérte vendégét, járjon közbe, hogy Ukrajna a török katonaság egyik szállítója legyen.

Egyelőre nehéz elképzelni, milyen fegyvereket tud felajánlani Kijev a NATO legnagyobb harci erejét képviselő, korszerű török hadseregnek, és mit szólnak ehhez az Észak-Atlanti Szerződés vezérkarában. A decemberi Erdogan látogatás óta mindazonáltal Ankara újabb lépéseket tett, hogy – a balti országok és a Vörös tenger közötti szállítási útvonal terve mellett – megteremtse az Ukrajnát Törökországon keresztül Egyiptommal összekötő tranzitfolyosót. Az utóbbival – amely értelemszerűen lazítaná az Oroszországtól való függést, és ezért erős támogatottsága van a nyugati világban – egybevág Kijev „Viking” néven ismert hosszú távú projektje, a litván, belorusz és ukrán konténerszállítások összekapcsolására.

Nem ez volt az egyetlen nagyszabású régióközi szállítási folyosó, amelynek létrehozásáról szokatlan módon a két kormány közös ülésén állapodtak meg. A felek mélyen hallgattak viszont az oroszok által évek óta sürgetett Déli Áramlat gázvezetékről, hiszen megvalósulása esetén ez hatalmas tranzitdíj veszteséget jelentene az ukrán költségvetés számára, Ankara pedig amúgy is a Nabuccót támogatja.

Az elmúlt két évtized nyilvánvalóvá tette, hogy a volt szovjet birodalom nyugati limesein létrejött utódállamok – a balti országok kivételével – politikai szempontok helyett kizárólag gazdasági előnyök fejében hajlandók a nyugati világhoz vagy Moszkvához közeledni. A múltat azonban a XXI. század gazdasági kapcsolataiban is nehéz „végképp eltörölni”. Akármilyen irreális ígéretek tarkították is a kijevi tárgyalásokat, geopolitikai súlyánál fogva a két ország – nem kis részt a kaotikus észak-afrikai változások figyelembe vételével – a gazdasági együttműködésnek mégiscsak komoly perspektívája lehet. Kivált az után, hogy Kijev a jelek szerint leállította a krími tatárok elleni retorziókat.

Ezt a kis népet, amely 500 évig a Krím félszigetnek Törökországból jó időben szabad szemmel is látható déli régióiban élt, még 1944-ben deportálták a hitleri megszállókkal való együttműködés vádjával. Valójában azonban azért, mert a győztes háború után Sztálin Törökország megszállására készült, és a Szovjetuniónak az oszmán birodalommal határos részein élő muzulmán népeket el akarta takarítani az útból.

A krími tatárok fele elpusztult, mielőtt – a történelem keserű fintoraként – az angolszász szövetségesek által a náci Németország elleni harchoz a Szovjetunió rendelkezésére bocsátott vagonokban megérkeztek volna száműzetésük színhelyére. De az életben maradottak voltak az elsők, akik a deportált szovjet népek közül követelni kezdték visszatelepítésüket őseik földjére. Kevesen tudják, hogy a Szovjetunióban a demokratikus ellenállás a krími tatárokkal kezdődött, még az 1960-as években. Mégis, mindmáig üldözik azokat, akik a hazatérési tilalom ellenére visszaszivárognak a Krím félszigetre, más népek fiai által lakott szülőházuk közelébe.
Erdogan látogatása előtt a régió ukrán és főleg orosz nacionalista erői már kijelölték a napot, amikor elkezdik ledózerolni a hazatérők fából ácsolt viskóit. Központi utasításra azonban – nyilvánvalóan a csúcstalálkozó miatt elmaradt a leszámolás, amit örömmel üdvözölt Musztafa Dzsamilev,a krími tatárok gulágot járt vezetője, a szovjet rendszerrel szembeni ellenállás ma élő legnagyobb hőse.

A politikai és gazdasági eszközökkel történő török birodalomépítés részeként alig egy hónappal később, január 25-én Erdogan miniszterelnök újabb kétnapos ukrajnai látogatását a krími tatár medzslisz (parlament) elnökével való találkozással kezdte. A megbeszélésről nem adtak ki közleményt, a Janukovics elnökkel és Azarov miniszterelnökkel folytatott kijevi tárgyalások témáját azonban nyilvánosságra hozták: a vízummentesség és a két ország közti kereskedelem volt a téma.

Forrás: portfolio.hu