Ukrajna: Oroszország egytizeddel kevesebb gázt szállít

Kijev szerint Oroszország a szerződéses mennyiségnél egytizeddel kevesebb gázt szállít Ukrajnának: napi 510 millió köbméter helyett csupán 460 millió köbmétert – közölte szerdán az ukrán energiaügyi miniszter, aki elmondta, hogy Ukrajna saját föld alatti tározóiból pótolja a kiesett mennyiséget. A gázszállítások csökkenését közölte Olaszország is, miközben az osztrák OMV azok stabilizálódását jelentette.

Olaszország a kért 108,3 millió köbméter helyett 94,2 millió köbméter gázra számít, ami 13 százalékos csökkenés és meghaladja a keddi 10 százalékos visszaesést is – közölte szerdán a Snam szállítási hálózat. Hétfőn az olasz Eni olaj- és gázcég igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a normál szintű szállításokat csak a hét végére várja visszatérni.    Az osztrák OMV ugyanakkor szerdán már azt jelentette, hogy az orosz gázszállítások normalizálódni látszanak, de a normális szállítási szint még nem tért vissza.

A Gazprom a hét elején elismerte, hogy néhány napig a szerződéses mennyiségnél kevesebb földgázt továbbított Európába, de – mint közölték – akkorra már helyreállította a szállítások normális szintjét.    Alekszandr Medvegyev, a Gazprom vezérigazgató-helyettese szerint jelenleg a kereslet az orosz gázra összességében 50 százalékkal haladja meg az elvárható szállítási mennyiséget. A tél elejéhez képest december utolsó hetében 25 százalékkal nőtt a szállítási igény, majd február első hetében ez további 25 százalékkal emelkedett.

A Gazprom vezérigazgató-helyetteseit szombaton számoltatta be Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök az általános energetikai, valamint az európai országokba irányuló gázszállítások körüli helyzetről, és akkor elhangzott, hogy a Gazprom jelenleg a szerződéses kötelezettségeknek megfelelő mennyiségű földgázt szállít az európai partnerországnak, de nem tud eleget tenni a nyugat-európai országok pótlólagos igényeinek. A Gazprom elismerte azt is, hogy néhány napig összességében az előírtnál mintegy 10 százalékkal kevesebb földgázt exportált a nyugat-európai országokba, de már helyreállt a szállítások normális menete. Ugyanakkor a cég azt is jelezte, hogy a megnövekedett európai keresletet nem tudja kielégíteni.    Oroszország tavaly összesen 104 milliárd köbméter földgázt szállított Európába ukrán tranzittal, ami meghaladja az egy évvel korábbi 95,4 milliárd köbmétert.     Az orosz Gazprom biztosítja az európai gázszükséglet 25 százalékát. Ennek 80 százaléka Ukrajnán keresztül jut el az európai fogyasztókhoz.

galamus.hu