Ukrajna panaszkodik a Gazpromra az akadozó gázellátás miatt

Olaszország szerint is kevesebb gáz érkezik a Gazpromtól az elmúlt napokban, az osztrák OMV ugyanakkviszont már azt jelentette, hogy az orosz gázszállítások normalizálódni látszanak.

Kijev szerint Oroszország a szerződéses mennyiségnél egytizeddel kevesebb gázt szállít Ukrajnának: napi 510 millió köbméter helyett csak 460 millió köbmétert – közölte szerdán az ukrán energiaügyi miniszter. Azt mondta, hogy Ukrajna saját föld alatti tározóiból pótolja a kiesett mennyiséget. A gázszállítások csökkenését közölte Olaszország is, miközben az osztrák OMV stabilizálódást jelentett.

Olaszország a kért 108,3 millió köbméter helyett 94,2 millió köbméter gázra számít, ami 13 százalékos csökkenés és meghaladja a keddi 10 százalékos visszaesést is – közölte szerdán a Snam szállítási hálózat. Hétfőn az olasz Eni olaj- és gázcég igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a normál szintű szállításokat csak a hét végére várja visszatérni.

Az osztrák OMV ugyanakkor szerdán már azt jelentette, hogy az orosz gázszállítások normalizálódni látszanak, de a normális szállítási szint még nem tért vissza.

A Gazprom elismerte azt is, hogy néhány napig összességében az előírtnál mintegy 10 százalékkal kevesebb földgázt exportált a nyugat-európai országokba, de már helyreállt a szállítások normális menete. Ugyanakkor a cég azt is jelezte, hogy a megnövekedett európai keresletet nem tudja kielégíteni.

Oroszország tavaly összesen 104 milliárd köbméter földgázt szállított Európába ukrán tranzittal, ami meghaladja az egy évvel korábbi 95,4 milliárd köbmétert. Az orosz Gazprom biztosítja az európai gázszükséglet 25 százalékát. Ennek 80 százaléka Ukrajnán keresztül jut el az európai fogyasztókhoz.

Forrás: origo.hu