Ukrajnai viszonylatban is drága a kenyér Kárpátalján

Közel négy hrivnya a különbség a kenyér árában az ország keleti és nyugati része között – írja összeállításában a mukachevo.net.

Míg Kárpátalján egy fehér kenyérért átlagosan 12,30 hrivnyát kérnek el, Harkiv megyében például csak 8,70-et.
A 21 kanal kárpátaljai tévécsatorna beszámolója szerint az elmúlt hónapokban 50 kopijkával drágult a kenyér megyénkben, holott a tavalyi gabonatermés nem maradt el az azt megelőző évitől.

A szakértők a kenyér árának emelkedését a villanyáram drágulásával és a magasabb szállítási költségekkel magyarázzák. Érezteti hatását a határ közelsége, valamint az is, hogy megszűnt a „szociális” termékek árának állami szabályozása – teszik hozzá.

Ugyanakkor a kereskedők szerint nem vásárolunk kevesebb kenyeret, mint korábban. Sok fajtából viszont csak egy fél veknit vásárolnak az emberek.

Érzékelhetően nőtt az elmúlt hónapban a tejtermékek, a tojás, a gyümölcs és a zöldség ára is. Viszont a liszt és a hús ára egyelőre gyakorlatilag változatlan.